Interjú Bugár Bélával a Gorilla-ügyről

Pozsony |

<p>Mikor találkozott utoljára Bugár Világival? Hogyan szavazott a Nemzeti Vagyonalapban a Híd jelöltje? Bugár Bélával, a Híd elnökével beszélgettünk a Gorilla-ügyről.</p>

Milyen érzése volt, amikor végigolvasta?
Érdekes, elszomorító olvasmány. Ha csak a tizede igaz, akkor is nagy baj van. És egyre inkább úgy tűnik, hogy igaz, és jóval több mint a tizede. A bíróság visszaigazolta, hogy ilyen szám alatt adtak ki engedélyt lehallgatásra, és kiderültek egyéb dolgok is. A jelenlegi kormánykoalíció érdeke az anyag mihamarabbi kivizsgálása. Jómagam is szeretném tudni, hogy a felsorolt emberek közül ki mennyiben érintett.

Milyen a viszonya most a Gorillában említett volt MKP-s jelöltekkel? Világival, Czucz Istvánnal, Miroslav Wöllnerrel?
Wöllnerhez azelőtt sem volt közöm. Világival azóta, hogy megalapítottuk a pártot, kétszer volt alkalmam találkozni. Czucz azelőtt is utcabeli barátom volt, most is az. Végh Dánielt említik, ő az FNM-ben képviseli a pártot annak ellenére, hogy nem tagja a Hídnak. Vele kapcsolatban két olyan dolgot tudok felhozni, amikor a Penta érdekei ellenében lépett fel, ezért is kellett őt a Gorilla szerint leszavazni. Ő továbbra is vállalható.


A teljes interjút a keddi Új Szóban olvashatják!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?