Indulnak a beiratkozások

Pozsony |

<p>A közoktatási törvény módosításának köszönhető, hogy az iskolai beiratkozások időpontja februárról áprilisra tolódott ki. Ebben a hónapban az összes iskolában meg kell tartani a leendő elsősök beíratását.</p>

A magyar iskolák évek óta versengenek a kisdiákokért. A beiratkozást megelőző időszakban az iskolák számos programmal, egyebek mellett videókkal és nyílt napokkal próbálják meg vonzóbbá tenni tanintézményüket. A beiratkozás pontos időpontját az önkormányzatok és az iskolák közösen határozzák meg, a legtöbb iskola és önkormányzat honlapján is tájékoztatja a szülőket. A beiratkozást általában pénteken és szombaton tartják. A szülők minden olyan gyermeket kötelesek beíratni, aki augusztus végéig betölti a hatodik életévét. Számos iskola honlapján megtalálhatók a beiratkozáshoz szükséges űrlapok, melyek a helyszínen is kitölthetők. A beiratkozáshoz szükséges a gyermek születési anyakönyvi kivonata, illetve a szülő (a törvényes jogi képviselő) érvényes személyi igazolványa. Ha az iskola más dokumentumra is igényt tart, azt általában előre jelzi honlapján.

A gyermekek iskolaérettségéről pszichológus dönt. A tanév kezdésének elhalasztását a szülők is kérvényezhetik. A szülők szabadon választhatnak iskolát gyermeküknek. Dönthetnek a lakhelyükhöz legközelebbi, de akár egy távolabbi tanintézmény mellett is. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?