Illeszkedik a városképbe

Esztergom. A Finta-stúdió a május 20-i zárt önkormányzati ülésen mutatta be a Prímás szigeten, az épülőben levő élményfürdő melletti gyógyszálló terveit és makettjeit.

Esztergom. A Finta-stúdió a május 20-i zárt önkormányzati ülésen mutatta be a Prímás szigeten, az épülőben levő élményfürdő melletti gyógyszálló terveit és makettjeit. A Széchenyi-terv támogatásával készülő fürdőt és a Kis Duna parton felépülő szállodát fedett folyosó köti majd össze, a komfortossági megfontolások mellett nagyszerű kilátás nyílna Esztergom szépségeire, a Bazilikára és a Várhegyre. Több szempontot is figyelembe vettek az épületegyüttes tervezői a koncepció kialakításakor. Törekedtek arra, hogy a szálloda által a fürdőépület ne kerüljön takarásba, ugyanakkor a tervezett száznegyven-százötven szoba többségéből a városra láthatnak a vendégek. A Kis Duna sétány és a szálló alapjának szintkülönbségét kihasználva újabb vendéglátó-ipari egységek, éttermek, üzletek kialakítására nyílna lehetőség, mely nem csak a turizmus, hanem a város fejlődéséhez is jelentősen hozzájárulna. Az élményfürdő és a szálloda épületegyüttese magával hozná a kapcsolódó szolgáltatások kialakulását is, mely szintén elősegítené az idegenforgalom és a helyi gazdasági élet színvonalának emelkedését.

Az elkészített terveken, maketteken jól érzékelhető a fürdő egyik nézetének modern, szögletes vonulata, ugyanakkor a Kis Duna parti, városképbe jobban illeszkedő homlokzati kialakítás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?