Illegális átvilágítás: Gál Gábor családjáról is adatot gyűjtöttek 

Gál Gábor (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Kiderült, hogy 2015 és 2016 között illegális átvilágítás áldozata lett közel 500 személy, köztük vállalkozók és politikusok, így például a hidas Gál Gábor, korábbi igazságügyi miniszter és családja. De Milan Krajniak (Sme rodina) hivatalban lévő munkaügyi miniszter személyes adatait is megszerezték. Az átvilágítások a Híd-Smer-SNS kormány idején is folytatódtak.

A belügyminisztérium belső ellenőrzési ügyosztálya nyomozást indított amiatt, hogy 2015 és 2016 között, az egyszínű Smer-kormány idején több száz vállalkozót és akkori ellenzéki politikust világítottak át törvényellenesen. Az érintettekről a lakosság-nyilvántartóból, a gépjármű-nyilvántartásból és további állami adatbázisokból származó információkat gyűjtöttek, amelyeket aztán összevetettek, elemeztek. Feltárták a családi és üzleti kapcsolataikat, vizsgálhatták az anyagi viszonyaikat. Az Aktuality.sk számára mindezt megerősítette a minisztérium belső ellenőrzési ügyosztálya, amely a közleményében azt írja, az ügyben köztisztviselői jogkörrel való visszaélés bűncselekménye miatt nyomoznak. A tárca a sajtóközleményében azt írja, egyelőre senkit nem gyanúsítottak meg a cselekmény elkövetésével, de további információt nem adnak, hiszen a vizsgálat még tart. 

Ellenzékieket vizsgáltak 

Az Aktuality.sk információi szerint az átvilágított személyek között nagyon sok már nem aktív, valamint jelenleg is tevékenykedő politikus és vállalkozó szerepel. Így például illegális adatgyűjtést végeztek Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszterről, Jozef Viskupič (OĽaNO) Nagyszombat megye elnökéről, Peter Pollák (OĽaNO) jelenlegi EP-képviselőről, Marcel Klimekről, a pénzügyminisztérium államtitkáráról, de Gál Gábor egykori hidas igazságügyi miniszterről és az SaS korábbi gazdasági miniszteréről Juraj Miškovról is. A törvényellenes átvilágítás megindulásakor mindannyian ellenzéki politikusok voltak. Klimek a porálnak az ügy kapcsán azt mondta, nem lepődne meg, ha igazolódna a gyanú. Szerdáig a nyomozók hivatalosan még nem értesítették az esetről Krajniakot és Miškovot. Ifjabb Peter Pollák (OĽaNO) parlamenti képviselő ugyanakkor már kézhez kapta az őt érintő nyomozati iratot, hiszen édesapját, Peter Pollákot is átvilágították, így a családi kapcsolatok feltárásakor az ifjabb Pollákról is információt gyűjtöttek az elkövetők. 

A koalícióban is folytatódott 

A portál információi szerint szintén illegálisan átvilágított Gál Gábor lapunknak elmondta, ő maga még nem kapta kézhez a rá vonatkozó nyomozati iratot. Néhány perccel az után, hogy kerestük, az egykori parlamenti képviselő és miniszter azonban jelezte, a széles családjának éppen a megkeresésünkkel egyidőben kézbesítették a szóban forgó iratot arról, hogy ők is illegális átvilágítás áldozatai lettek. Gál kiemelte, nem csak a közvetlen családtagjairól gyűjtöttek törvényellenesen információt, hanem a távolabbi hozzátartozóiról is, összesen 10-12 személyről van szó. Közülük egyedül Gál volt közszereplő. Az egykori miniszter azt is elmondta, hogy az iratok szerint az illegális adatgyűjtés még az után is folytatódott, hogy a Híd és a Smer 2016-ban, az SNS-szel és a Sieťtyel közösen kormánykoalíciót alapított. 

Az újságírók átvilágítása 

Már korábban, Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása után napvilágra került, hogy hasonló illegális átvilágításnak vetették alá a sajtó több tucat munkatársát, így magát Kuciakot is. Az ezekből származó ún. kapcsolati diagramokat végül a gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marián Kočnernél találták meg. Ezekről az átvilágításokról vallomást is tett az egyik elkövető, Pavol Vorobjov rendőrtiszt, aki Norbert Bödörnek is adott át ilyen információkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?