Identitás és média: a felvidéki magyarok mítosza

A Híd párt által a Focus és Publicus Slovensko ügynökségtől megrendelt, 2013 áprilisában és májusában lefolytatott közvélemény-kutatásban arra is rákérdeztünk, miként határoznák meg önmagukat a megkérdezettek. A kérdés a következőképpen hangzott: „Hogyan jellemezné Ön önmagát? Ön… a) magyar, b) szlovákiai magyar, c) felvidéki magyar, d) egyéb”. Az alany tehát a fenti lehetőségek közül választhatott, és az egyéb megjelelölést is alkalmazhatta magára. A tavasszal már ismertetett végeredmények szerint a válaszadók 52,8%-a választotta a szlovákiai magyar megjelölést, 37,4% a magyar, 5,4% a felvidéki magyar meghatározást. (A fennmaradó 4,4% a választ megtagadók és minimális számú „egyéb” önbesorolás között oszlott meg.) Az eloszlás egyenlőtlen volt az egyes politikai pártok táborai között: a hidasok zöme szlovákiai magyarnak, az MKP-sok többsége magyarnak tartotta magát. A bizonytalanok, nem választók és a szlovák pártokat választók a Híd-táborhoz hasonló tendenciákat mutattak. Felvidéki magyarnak leggyakrabban az MKP-sok vallották magukat (9,6%). (1. sz. táblázat.)

A pártszimpátia és az önmeghatározás között azonban nehéz lenne egyértelmű kauzalitást felfedezni: nem világos, hogy valaki azért választja a pártot, mert egy bizonyos identitáscsoporthoz tartozik, vagy pedig pártválasztása befolyásolja identitásmeghatározását. Könynyen elképzelhető, hogy ez a kapcsolat nem lineáris, hanem körkörös, egymást erősítő.

A tendenciák mögött azonban felfedezhetők egyéb változók, most ezek feltárására vállalkozom. Először a demográfiai bontást érdemes áttekinteni. „Magyarnak” leginkább a nyugdíjasok (48,8%), a legkevésbé jómódúak (42,9%) és a alapiskolát végzettek (40,9%) tartották magukat; legkevésbé a 18 és 24 év közöttiek (31,6%), a gazdagabb családok (30,8%) és a tanulók (27,9%). A szlovákiai magyar öndefiníció gyakorlatilag fordított tendenciákat mutatott: itt a gazdagabb családok (61,5%), a 35 és 44 év közöttiek (58,4%) és a tanulók (58,1%) végeztek az élen, leghátul pedig a nyugdíjasok (43,1%), az alapiskolát végzettek (47,3%) és a legszegényebbek (47,6). Ezek alapján a kirajzolódó kép egyfajta életkor és státus szerinti szegmentáció lenne, ahol a fiatalok és a jobb módúak a szlovákiai magyar, az idősebbek és az alacsonyabb státusúak a magyar önmeghatározás felé tartanak. A helyzetet azonban bonyolítja a felvidéki magyar identitás, amely keresztülszeli ezt a tendenciát: ezt a lehetőséget a leggyakrabban a tanulók (9,3%), a jómódúak (7,7%) és az alapiskolát végzettek (6,4%) választották, a legritkábban pedig a 35–44 évesek (2,9%), a panelban lakók (3,3%) és a középfokú végzettségűek (4,4%). Ez a fajta, az előbbieket keresztbe metsző tendencia további tényező(k) hatására utal.

Ezt a tényezőt a médiafogyasztásban találtam meg. A kutatásban szlovákiai magyar, szlovákiai szlovák és magyarországi médiumok fogyasztottságára kérdeztünk rá, az online médiumokra ezúttal nem koncentrálva. Ha az egyes médiumokat nézzük, a fenti ellentmondás nem oldódik fel. A legtöbben a Szabad Újság, a Pátria rádió és a Kossuth rádió olvasói és hallgatói közül definiálták magukat magyarként; a legkevesebben a szlovák sajtó fogyasztói közül. A magukat szlovákiai magyarnak vallók ezzel teljesen ellentétes tendenciát mutatnak. A felvidéki magyarok előfordulása azonban teljesen kaotikus: a legtöbb ilyen önbesorolás (sorrendben) a Pravda, a Szabad Újság, az Új Szó, a Sme és az STV magyar adásának olvasói és nézői között fordult elő.

A látszólagos káosz akkor válik érthetővé, ha nem az egyes médiumokra koncentrálunk, hanem a médiafogyasztás mennyiségére. A tendencia itt válik egyértelművé: minél nagyobb a médiafogyasztás, annál nagyobb eséllyel vallja magát az érintett felvidéki magyarnak és magyarnak; a szlovákiai magyarok aránya az alacsony médiafogyasztásúak között a legmagasabb, de a közepes és zéró médiafogyasztásúak között is magas. (2. sz. táblázat.)

A fenti tendenciát megerősíti, ha a médiafogyasztást felbontva vizsgáljuk, azaz külön nézzük meg a szlovák, a szlovákiai magyar és a magyar médiumok fogyasztását. A fenti tendencia itt is kirajzolódik. A nagy médiafogyasztás a felvidéki magyar és a magyar önmeghatározás növekedéséhez vezet, míg a kis fogyasztás inkább a magukat szlovákiai magyarként definiálókra jellemző. (3. sz. táblázat.)

Tovább árnyalja a képet a regresszióelemzés – a statisztikai módszer az egyes tényezőkre leginkább ható elemeket hivatott meghatározni. Ezek alapján a magyar önmeghatározásra az MKP-s pártpreferencia és a szlovákiai magyar média fogyasztása pozitívan, a szlovák média fogyasztása negatívan hat. És a fordított kép: a szlovákiai magyar önmeghatározásra az MKP-s pártpreferencia és a szlovákiai magyar média fogyasztása hat negatívan, a szlovák média fogyasztása és az iskolázottság pozitívan. Végül: a felvidéki magyar identitásnak a szlovákiai magyar média fogyasztása és a kis településméret kedvez. (4. sz. táblázat.)

Ezek alapján egyértelműsíthető a kapcsolat a három identitáskategória között. A magyar és a szlovákiai magyar kategória egymás ellentétpárja: ahol az egyik erős, a másik gyenge. Ez az ellentét részben generációs különbségnek tűnik (az idősek között több a magyar, a legfiatalabbak között a legtöbb a szlovákiai magyar), részben pedig a pártpreferencia (elsősorban az MKP-hoz tartozás) és a médiafogyasztás befolyásolja. A felvidéki magyar öndefiníció viszont teljesen más logika szerint működik: úgy tűnik, elsősorban azok azonosítják így magukat, akik jelentős médiafogyasztók. Ezzel kapcsolatban az a hipotézis állítható fel, hogy a média valószínűleg egyfajta szocializációs hatást fejt ki a felvidéki magyarokra; az emberek a médiából tanulják meg, hogy felvidékiek. Aki nem teszi ki magát erős médiahatásnak, az erről nem értesül.

Ezt a hipotézist további kutatásokkal lehetne tesztelni, azonban most egy intuitív módszerrel szeretném megerősíteni. Ezen sorok írásakor (szeptember 27-én) megnéztem, hogy egyes online médiumok, párthonlapok és blogok milyen arányban használják a szlovákiai magyar és a felvidéki magyar kifejezéseket. Különösen arra voltam kíváncsi, hogy kimutatható-e a médiumok „felvidéki” identitás felé kondícionáló hatása. Az eredmények meggyőzők. Miközben a pártok honlapján egyértelműen a szlovákiai magyar kifejezés volt a domináns (még az MKP-nál is), az online médiumok zöme gyakorlatilag kiegyenlítetten használta a két kifejezést. Az általam kiválasztott öt, a kifejezéseket legalább 50 alkalommal használó blog közül négy legalább kétharmados arányban a szlovákiai magyarok kifejezést alkalmazza, csupán egy esetben fordított a tendencia. A mintába bekerült Közbeszéd, Gombaszög és Körkép portál is a szlovákiai magyar kifejezést favorizálja. (5. sz. táblázat.)

Jól látható tehát, hogy a hivatalos politikai szóhasználat, valamint a valós beszédet a sajtónál jobban reprodukáló blogoszféra zömében a szlovákiai magyar kifejezést használja a felvidéki magyarral szemben. A jelentősebb online sajtótermékek ezzel szemben kimondottan az egyenlő súlyt sugározzák a két identitásváltozattal kapcsolatban. A szocializációs folyamat egyértelmű: aki sok médiát fogyaszt, a valós életben előfordulónál jóval nagyobb mennyiségben találkozik a felvidéki kifejezéssel, és esélyt kap annak elsajátítására. Ez így is mindössze a válaszadók 5,4%- át jelenti.

A jelenség ráadásul nem is magyarországi import: a Népszabadság online például 95,1%-ban, az Origo 93,0%- ban, az Index 79,5%-ban a szlovákiai magyar kifejezést használja, de ez az adat még a Magyar Nemzet online kiadásában is 69,2%, azaz kétharmad feletti a preferálása. Ami arra utal, hogy a szlovákiai magyar média – és/vagy felvidéki média – egy olyan valóságképet, fals ekvivalenciát mutat a két kifejezés dinamikájáról, amit rajtuk kívül senki nem gondol komolyan.

Az igazi kérdés, amely a közösségünket foglalkoztatja, az, hogy magyarok (további megjelölés nélkül) vagy szlovákiai magyarok (saját identitással) vagyunk-e. Itt tényleg megoszlanak a vélemények. A felmérések alapján már ma is a szlovákiai magyar identitás van túlsúlyban, és ez a generációváltással tovább erősödik. A „felvidéki magyar identitás” ezek mellett csak egy túlexponált lábjegyzet marad.

A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"123628","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 473px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"123721","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 473px; height: 562px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"123723","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"441","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"473"}}]]