Közélet

Idén is lesz karácsonyi nyugdíjpótlék

Pozsony | Egyes nyugdíjasok az idén már negyedik alkalommal kaphatnak 12,74 euró összegben egyszeri pótlékot a karácsonyi nyugdíj-hozzájáruláshoz. A parlament elfogadta Erik Tomáš (Smer-SD) javaslatát a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosításának tárgyalásakor. A javaslatot három koalíciós képviselő asszony készítette elő.
TASR

2018. szeptember 19. 08:36

pénz euró
Illusztráció - Fotó: pixabay

A karácsonyi nyugdíjpótlékra azon nyugdíjasok jogosultak, akik nyugdíja nem haladja meg a létminimum kétszeresét, azaz a 410,14 eurót. Az egyes nyugdíjasoknak járó, ehhez hasonló egyszeri karácsonyi pótlékemeléseket a parlament - általában valamelyik szociális törvényhez benyújtott módosító javaslattal - már az elmúlt években is megszavazott.

 Ezt az eljárást a parlamentben több ellenzéki képviselő bírálta. „Tomáš képviselő úr egy olyan törvényhez nyújtott be módosítást, amelynek tartalmilag semmi köze a javaslathoz. Nem érzi szükségét, hogy magyarázatot adjon a házszabállyal ellentétes eljárására?” – figyelmeztetett Ondrej Dostál képviselő (SaS).

Erik Tomáš azzal védekezett, hogy mindegyik kormány alatt elfogadott gyakorlat volt az ilyen pótlék biztosítása. Tomáš elmagyarázta, hogy javaslatának eredetileg a nyugdíjbiztosításról szóló törvény részének kellett volna lennie, e törvény vitája viszont áttolódott a következő ülésre. „A most tárgyalt törvényhez nyújtottuk be, hogy elérjük a költségvetési törvény tárgyalását, de legfőképpen azért, hogy a nyugdíjasok megkapják a karácsonyi pótlékot” – magyarázta Tomáš, hozzátéve, hogy jövőre a karácsonyi pótlék a duplája is lehet.

A maximális nyugdíjkorhatárról szóló javaslat a 2. olvasatba került

2018. szeptember 19. 07:53

A maximális nyugdíjkorhatárról szóló javaslat a 2. olvasatba került
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kep

Megegyeztek Sólymos utódjáról

Ma még lehet igényelni a postai szavazást

Hiányos borítékot kaptak a külföldről szavazók

útjegesedés

Ködre és jeges utakra figyelmeztetnek a meteorológusok

Magyarország–Hollandia bronzmérkőzés a tévében

német rendőrség
Frissítve

Lövöldözés Németországban, halottak

Fradi

NB I: a Fradinál minden adott a címvédéshez

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.