Idén egyszerűbb lesz a vállalkozók élete

munkanélküliség
Pozsony |

Az idei adóbevallásnál érzik meg először az egyéni vállalkozók a magasabb leírható átalányköltség hatását. A márciusi adóbevalláskor a bevételeik 60 százalékát írhatják le az eddigi 40 helyett.

Több száz vagy akár ezer eurót is megspórolhatnak idén azok az egyéni vállalkozók, akik a tételes költségleírás helyett az átalányköltséget számolják le bevételeikből.

40 helyett 60%

Az adóalapból leírható átalányköltség mértéke a tavalyi 40 százalékról 60 százalékra emelkedik, de még nagyobb ugrás lesz a maximálisan leírható összegben. Tavaly ugyanis a 40 százalékos átalányt is csak maximálisan 5040 euró határig lehetett igénybe venni, vagyis havi 420 eurót lehetett leírni az adóalapból. Akinek az éves bevétele nagyobb volt 12 600 eurónál, az már beleüközött a „plafonba”, vagyis nem írhatta le bevételeinek teljes 40 százalékát.

Jövőre amellett, hogy már 60 százalék lesz a leírható összeg, a plafon is jelentősen emelkedik: évente akár 20 ezer euróval is csökkenthető lesz az adóalap. 20 ezer euróval az csökkentheti adóalapját, akinek 33 333 euró éves bevétele volt. A leírható átalányköltségek emelését a kormánykoalíció a Híd javaslatára már az első évben elfogadta, de mivel csak a 2017-es adóévre vonatkoznak, idén lehet először igénybe venni ezt az adóbevalláskor.

Nincs havi plafon

Az átalányköltség emelkedése mellett komoly engedmény az is, hogy megszűnik a havi korlát. Eddig ugyanis havonta legfeljebb 420 eurót lehetett leírni, vagyis aki például 7 hónapot vállalkozott, csak 2940 (7x420) euró költséget írhatott le adóalapjából. Idén már nincs havi korlát, vagyis akinek például 15 ezer euró bevétele volt 7 hónap alatt, az is leírhat teljes 60 százalékot, tehát 9 ezer eurót.

Kinek éri meg?

Az átalányköltség igénybevétele továbbra is azon vállalkozók számára a legelőnyösebb, akik alacsony költségekkel dolgoznak, így nem tudnak az átalányköltségnél nagyobb költségeket kimutatni. Megéri azonban azoknak is, akik nem akarnak könyvelést vezetni, mert például nem akarnak könyvelőt alkalmazni. Az átalányköltséget ugyanis nem kell számlákkal alátámasztani, elég csak százalékosan kivonni az adóalapból.

18 helyett 24 hónap

A szociális biztosításról szóló új törvény is több változást tartalmaz, amelyek a vállalkozókat is érintik. Az egyik fontos módosítás a Szociális Biztosító adósait érinti, nekik januártól több idejük lesz a tartozásaik rendezésére.

Az év elejétől 18-ról 24 hónapra hosszabbodik a határidő, ameddig engedélyezhetik az elmaradt biztosítási díjak részletekben való törlesztését, ráadásul ezzel a lehetőséggel az összes adós élhet. 2017 végéig ugyanis csak azoknak lehetett törlesztési naptáruk, akik az aktuális járulékukat már befizették. 2018 januárjától többé nincs ilyen korlátozás.

Munkanélküli-segély

Január 1-jétől – ugyancsak a szociális biztosításról szóló új törvény alapján – nagyobb az esélye, hogy valaki munkanélküli-segélyt kaphasson. Tavaly év végéig annak hagyhatták jóvá a segélyt, akinek az utóbbi 3 évben legkevesebb 2 év társadalombiztosítási időszaka volt. 2018-tól már nem a munkaviszony megszűnését és a nyilvántartásba vételt megelőző 3, hanem 4 évet veszik alapul. Ez a módosítás azonnal legalább 3900 munkanélkülinek segít, akiknek meghatározatlan időre szóló szerződésük volt, és a feltételek enyhítésének köszönhetően szintén kaphatnak segélyt.

Jobban járnak azok is, akik az állásuk elvesztése előtt meghatározott időre szóló szerződésre dolgoztak. Ők korábban csak 4 hónapig kaphattak segélyt, januártól már nekik is 6 hónapig folyósíthatják az állami támogatást. (lpj, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?