Hrušovský: a Smer javaslataival együtt a kormányét sem volna szabad megvitatni

Pozsony |

<p>A Smer-SD három törvényjavaslatával együtt az ágazati hálózatokról szóló kormányjavaslatot is le kellett volna venni a parlament programjáról Pavol Hrušovský szerint.</p>

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakcióvezetője a közrádió szombati vitaműsorában fejtette ki ezzel kapcsolatos véleményét.

Richard Sulík (SaS) házelnök a héten úgy döntött, hogy a májusi ülésszakon nem terjesztik a parlament elé a nagyobbik ellenzéki párt három indítványát. Az egyik az állampolgársági törvény módosítását szorgalmazza, a másik a jelenlegi 20-ról a korábbi 19 százalékra csökkentené az áfát (hozzáadottérték-adó, DPH), a harmadik pedig bevezetné a bankadót. Sulík azzal indokolta döntését, hogy ugyanazon ügyben csak fél év eltelte után nyújtható be újabb módosító javaslat.

A házelnök ugyanakkor programra tűzte a kormány tervezetét a hálózati ágazatokról szóló jogszabály megváltoztatására, márpedig a parlament februárban elvetett a törvény módosítására vonatkozó javaslatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?