Hrabko: Bele kell foglalni az alkotmányba az előrehozott választást

parlament k

Az előrehozott választás lehetőségének szerepelnie kellene az alkotmányban, csakúgy mint a választási ciklus lerövidítésének népszavazás útján – jelentette ki Juraj Hrabko publicista.

Hozzátette, hogy alkotmányos többséggel, 90 képviselői szavazattal most is ki lehet hirdetni az előrehozott parlamenti választást, de jobb lenne belefoglalnia az alkotmányba az említett szabályokat.

Hrabko nem ért egyet azokkal, akik szerint helytelen népszavazással előrehozott választást kikényszeríteni. „Mivel az alkotmány leszögezi, hogy a hatalom a néptől ered és az emberek azt közvetlen módon is gyakorolhatják, a népszavazás teljesen standard intézmény. Ha ezt a népszavazási lehetőséget megtiltanánk, akkor ennyi erővel rögtön magát a népszavazás intézményét is meg lehetne szüntetni” – tette hozzá.

Hrabko szerint az 50 százalék feletti részvétel elég magas ahhoz, hogy a népszavazással ne lehessen visszaélni és rendre az éppen hatalmon levő kormányzat eltávolításával kísérletezni.

Egyébként úgy véli, a januári népszavazás az alacsony részvétel miatt sikertelen lesz, hiszen Szlovákia történetében csak egyetlen egy érvényes referendum volt, mégpedig az uniós csatlakozásról szóló.

Azt viszont szerencsétlen kijelentésnek tartja az államfő részéről, hogy a népszavazási kezdeményezés egy párt politikai kampánya, és nem fogja részvételre biztatni a lakosságot. „Maga a csoda lenne, ha sikeres lenne a népszavazás, ezért felesleges volt ilyen kijelentést tennie az államfőnek” – mondta Hrabko.

A parlament működésével kapcsolatban kijelentette, egyes javaslatok elfogadása a kisebbségi kormány és különféle ellenzéki politikusok ad hoc megegyezéseinek eredménye. Szerinte így az állami költségvetést is sikerülhet elfogadni. „Nagyon jó esélyt látok arra, hogy átmegy a költségvetési tervezet” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormánykoalíció feltehetően az ĽSNS listáján parlamentbe került képviselők támogatását szerzi meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?