Hogyan telt Robert Fico tíz éve a csúcson?

fico kiska

A kormányfői posztjáról a héten lemondott Robert Fico Szlovákia meghatározó politikai személyisége. Bár az ország jövője szempontjából fontos döntéseknél is jelen volt, botrányai mindent beárnyékolnak. Az ambiciózus szociáldemokrata közel tízéves kormányzás után már képtelen az önreflexióra, a miniszterelnöki posztról való lemondás is csak egyfajta formalitás, Fico elismerte, a politikából nem távozik.

Fico 1964. szeptember 15-én születet Nagytapolcsányban, 1986-ban fejezte be tanulmányait a Komenský Egyetem jogi karán. 1987–88 között végzett jogi gyakorlatot, s szerezte meg a bírói tisztség ellátáshoz szükséges képzettséget. Szakterülete a büntetőjog és az alapvető emberi jogok. Felesége, Svetlana jogász, egyetemi tanár, csak elvétve jelenik meg férje mellett a nyilvánosság előtt. Egy fiuk van, Michal.

Felfele ívelő karrier

Politikai karrierjének kezdete a Szlovák Kommunista Párthoz (KSS) kötődik, melynek 1987 és 1990 között volt a tagja. 1992-től a KSS-ből létrejött SDĽ parlamenti képviselője, s négy évvel később megpályázta a pártelnöki posztot, amely Peter Weiss távozása után üresedett meg. Néhány órával a párt országos tanácsának kezdete előtt viszont visszavonta jelölését Ľubomír Fogaš javára. Nem hivatalos információk szerint a váratlan fordulat hátterében zsarolás állhatott. Fico állítólag azért vonta vissza a jelölést, mert megfenyegették, hogy nyilvánosságra hozzák a róla és kolléganőjéről készült kompromittáló fényképeket. A felvételek soha nem láttak napvilágot.

Az SDĽ-ben végül az alelnöki posztot kapta meg. 1999-ben kilépett a pártból, s ugyanazon év október 29-én mutatta be saját politikai pártját, a Smert, amelynek elnökévé választották. Azóta ül a pártelnöki székben. Pártjával 2006-ban nyerte meg először a parlamenti választásokat, ekkor kezdődött a Smer diadalmenete, hiszen a parlamenti választásokat 2010-ben, 2012-ben és 2016-ban is megnyerte.

Kapcsolódó cikkünk

Furcsa szövetségek

Már első kormányának összeállítása jelezte, hogy a hatalom megszerezése érdekében gyakorlatilag bárkivel képes szövetségbe lépni. 2006-ban a Vladimír Mečiar vezette HZDS és a Ján Slota vezette SNS lett a koalíciós partnere. Az első kormányából különböző, nagyrészt korrupciós botrányok után összesen tíz miniszternek kellett távoznia. Mindezek ellenére ebben a megbízatási időszakban, 2009-ben csatlakozott Szlovákia az euróövezethez, ami határozottan sikerként könyvelhető el.

A 2010-es választások után képtelen volt kormányt alakítani, így alig kétéves időszakra kiesett a hatalomból, a jobboldal került kormányra. Egyébként ezen választások előtt került napvilágra az a legendás hangfelvétel, amelyen egy Ficóéhoz hasonló hang beszél arról, hogyan szerzett saját fejjel jelentős összeget a Smer támogatására. A Smer elnöke azzal hárította el a vádakat, hogy a felvételen nem az ő hangja szerepel. A témát ezzel lezártnak tekintette, bizonyítékokat saját állításának igazolására soha nem mutatott fel.

Iveta Radičová kormányát 2011-ben az SaS megbuktatta, s az előrehozott választásokon Fico elsöprő sikert aratott. A Smernek olyan sikerült, ami addig egyetlen pártnak sem: a parlamenti választásokon szerzett 44,41 százalék 83 parlamenti képviselőt jelentett, így a Smer egyedül alakíthatott kormányt.

Négy évvel később, a 2016-as választásokon már kénytelen volt koalíciós partnereket keresni, sikerült összehoznia egy kormányba az SNS-t és a Hidat, kormánya éléről viszont félidőben távoznia kellett.

A legnagyobb pofon

Egy azon kevés lépéseinek egyike, amelyet maga Fico is félrelépésnek nevezett, az államfői poszt megpályázása. A kormányfő 2013-ban jelentette be, hogy indul a választásokon. Az első fordulót kis fölénnyel, 28 százalékos támogatottsággal nyerte meg. Az akkor még aránylag ismeretlen Andrej Kiska polgári jelöltként 24 százalékot szerzett. Fico negatív ellenkampányba kezdett, Kiskát szcientológusokkal hozta összefüggésbe, majd cégeit uzsorás praktikákkal vádolta meg, de még így sem sikerült nyernie. A második fordulóban leadott szavazatok csupán 40,6 százalékát szerezte meg, a kínos vereséget követően heteken át kerülte az újságírókat.

Botrányok

Fico politikai karrierjének legnagyobb botrányai közé sorolandó az állítólag titkosszolgálati körökből származó Gorilla-akta. A dokumentum a politikusok és pénzügyi csoportok összefonódásáról, gyanús finanszírozásokról, megrendelések odaítéléséről szól. Bár az akta megjelenésekor, 2011 decemberében elsősorban a jobboldali SDKÚ politikusai kerültek kereszttűzbe, lassan Ficóra terelődött a figyelem. Az akta szerint a Smer elnöke nemegyszer járt a titkosszolgálat által lehallgatott Vazovova utcai lakásban, ahol a Penta főnökével, Jaroslav Haščákkal tárgyalt. Soha nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy tényleg járt-e a lakásban, találkozott-e Haščákkal.

A Smer egy másik közismert botránya a pöstyéni kórház túlárazott CT-berendezésével kapcsolatos, Fico egyszínű kormányzásához köthető. Tüntetések nyomására akkor kénytelen volt leváltani közeli munkatársát, a parlament elnökét, Pavol Paškát, Zuzana Zvolenská egészségügyi minisztert és a parlament alelnökét, Renáta Zmajkovičovát. Az ügyben, amely máig nincs lezárva, egyébként kilenc gyanúsított szerepel.

A botrányok jelenlegi kormányát sem kerülték el. Kiderült, hogy a Smer második emberét, Robert Kaliňákot az adócsalással gyanúsított Ladislav Bašternák vállalkozóhoz fűzik üzleti szálak, Fico ráadásul a Bašternák tulajdonában levő Bonaparte épületkomplexumban él. Épp Bašternákról írta cikkeinek jelentős részét a három héttel ezelőtt meggyilkolt Ján Kuciak oknyomozó újságíró. Utolsó írása lerántotta a leplet a Kelet-Szlovákiában tevékenykedő olasz állampolgárok tevékenységéről, akik vélhetőleg szoros kapcsolatban állnak az olasz maffiával. A kormányfő asszisztense, Mária Trošková azon túl, hogy üzletelt ezen olaszok egyikével, Antonino Vadalával, még élettársi kapcsolatban is volt vele, körülbelül két évig. Ugyanúgy szoros szálak fűzik az olaszokhoz Fico egy másik munkatársát, az állambiztonsági tanács főtitkárát, Viliam Jasaňt is, aki a botrány kipattanása után Troškovával együtt az ügy tisztázásig lemondott tisztségéről.

A lemondás

Az újságíró meggyilkolása, kétes múltú vállalkozókkal való kapcsolatok, gyanús tenderek s nem utolsósorban az ország történetének legnagyobb tüntetései járultak hozzá ahhoz, hogy Fico a héten lemondott miniszterelnöki posztjáról. Távozása viszont még véletlenül sem mondható véglegesnek. Fico gúnyos mosollyal állta végig leváltását és utódja, Peter Pellegrini kinevezését az elnöki palotában. Majd miközben átadta Andrej Kiska államfőnek a lemondását, mosolyogva mondta neki: „Ne félj, elnök úr, én sehova sem távozom”. Nem sokkal később sajtótájékoztatót tartott az új miniszterelnökkel, ám Pellegrinit nem hagyta szóhoz jutni, csupán annyit közölt, folytatja a munkát, jelen lesz a koalíciós tárgyalásokon, s ugyanolyan aktív marad a politikában, mint eddig. Ez a távozás tehát nagy valószínűséggel nem egy politikai karrier végét jelenti, hanem egy új út kezdetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?