Hlina Široký ablaka alá készül

Pozsony |

<p>A KDH politikusa, Alojz Hlina csütörtökön kijelentette, hogy nem zárja ki egy tüntetés megrendezését Juraj Široký háza előtt.</p>

A Váhostav-SK tulajdonosának, Juraj Širokýnak a pozsonybesztercei (Záhorská Bystrica) háza elé szervezne tüntetést Alojz Hlina ellenzéki politikus. A politikus több mint két órás tüntetést is el tud képzelni. „Az emberek megérdemelnék, és remélem, hogy megtetszik nekik ez. Önök azzal számolnak, hogy az emberek nem tesznek semmit a saját érdekükben, hogy nem mennek ki az utcára. Én a lányaimat úgy nevelem, hogy nem fognak meghajolni senki előtt. Bízom benne, hogy felnő egy olyan generáció, amely azokat fogja tisztelni, akik megérdemlik, s nem azokat, akik a rendszerben élnek és a bűnözők jegyeit viselik magukon.” – jelentette ki Hlina.

A Váhostav-botrány margójára megjegyezte, hogy egy magáncég tartozásait az állam fogja kifizetni. „Amennyiben Široký cége egy milliárd eurós forgalmat könyvelt el az állammal, akkor a hiányzó 40 millió csak négy százaléknak felel meg." - mutatott rá a politikus.

Lassan véget ért a csődvédelmi törvénynek szentelt ülés is. A plénum még a csütörtöki napon szeretné szavazással eldönteni a törvény sorsát. A törvény utána az államfőhöz kerülne aláírásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?