Hlávková semmit sem bánt meg

Mikor adott utoljára interjút?

Nem tudom pontosan. Utoljára talán két hónapja beszéltem a svéd közszolgálati rádióval. A szlovák sajtó megkereséseire is válaszolok, időről időre megkeresnek két-három kérdéssel, például a korrupcióellenes diáktüntetés kapcsán.

Tehát nem felejtette el önt a sajtó?

Természetesen sokkal kevesebb a megkeresés, mint tavaly novemberben, vagy akár idén januárban is. Az őrület alábbhagyott, de természetesen olykor megkeresnek.

Alábbhagyott ez a korrupció körüli pörgés az emberek között is?

Egyáltalán nem, épp ellenkezőleg. Csak a konkrét külügyminisztériumi botrány kapcsán hagyott alább, és azt sem kutatják már egyesek, ki vagyok, és mit csinálok. De azt hiszem, a korrupció témája most valóban a leginkább tárgyalt téma a társadalomban. Erről több tüntetés is tanúskodik, és az is, hányan mentek el rájuk.

Az Evka-botrány óta már kilenc hónap telt el. Halad az ügy vizsgálata valamilyen irányba?

Az egyes túlárazott megrendeléseket – nemcsak azokat, melyekre kezdetben felhívtuk a figyelmet, hanem a később napvilágra kerülteket is – az Állami Számvevőszék, a Közbeszerzési Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, a Munkaügyi Felügyelet és a rendőrség vizsgálta. A Munkaügyi Felügyelet azt állította, nem tud megállapítani semmit, mivel nem érkezett beadvány – ám az Országos Munkaügyi Felügyelet megismételtette vele. A Közbeszerzési Hivatal vizsgálata azzal az eredménnyel zárult, hogy nem történt semmi. Mi elhatárolódtunk ettől, hiszen a minisztérium több esetben vagy nem biztosította az ügy kapcsán a teljes dokumentációt, vagy kimondottan hazudott az ellenőrző szerveknek – így pedig nem lehet független vizsgálatot végezni. A Gazdasági Versenyhivatal bizonyíték hiányában állította le a vizsgálatot. Egyelőre még a rendőrség és az Állami Számvevőszék nem nyilatkozott. Elsősorban a Számvevőszékre várunk, mely nemcsak azon megrendelések kapcsán végez mélységi ellenőrzést, melyekre mi hívtuk fel a figyelmet, hanem minden olyan megrendelést vizsgál, mely a külügyminisztériumban a szlovák EU-elnökséghez köthető.

Nem tart attól, hogy az egész ügy eltűnik a süllyesztőben, és végül senki sem viseli majd a felelősséget?

Természetesen frusztráló, hogy ugyan három minisztériumi dolgozó is előállt, és elmondták, hogy az egyes megrendelések, amelyekkel dolgozniuk kellett, nem voltak etikusak, legálisak vagy a szabályoknak megfelelőek, ennek ellenére a minisztérium és a hivatalok azt állítják, minden máshogy volt, és minden rendben volt. A történet azért még nem ért véget. Bízom benne, hogy az Állami Számvevőszékben olyan hivatalnokok dolgoznak, akik tisztességesen ki akarják vizsgálni a dolgot. Nekünk egyelőre a várakozás maradt.

Ha visszatekint az elmúlt kilenc hónapra, nem sajnálja, hogy belevágott az egészbe?

Nem, semmi esetre sem. Ez egyszerűen egy nagyon erős személyes döntésem volt.

Azt mondja ugyan, hogy a történet még nem ért véget, de úgy tűnik, a hivatalok mossák kezeiket, és a botrány a társadalomban is lecsengett.

Én azt tettem, amit helyesnek véltem. Úgy gondolom, ezt kellett tennem ahhoz, hogy olyan ember legyek, mint amilyenné válni szeretnék. Személyes döntés volt, és máshogy nem is dönthettem. Ha újra meg kellene tennem, újra megtenném.

Hisz még benne, hogy Lajčák miniszter vagy Robert Fico kormányfő egyszer bocsánatot kér?

Hogy helyénvaló lenne-e? Igen. Hogy hiszek-e még benne? Inkább nem. Szeretném, ha Szlovákiában lennének olyan államférfiak vagy politikusok, akik be tudják ismerni a hibájukat és vállalják a következményeket, ám most inkább azt látjuk, hogy erre képtelenek, még akkor is, ha egyértelmű, hogy hibáztak. S nem tudnak olyan intézkedéseket hozni, ami garantálná, hogy a hiba nem ismétlődik meg – holott ennek nincs semmilyen akadálya. Az egész csak rajtuk, a jellemükön múlik. Azt azonban kétlem, hogy ez a szlovákiai politika mai valósága.

Az oktatásügyi minisztériumban most óriási a botrány az uniós alapok körül. Lehet ön szerint Peter Plavčan miniszter az első olyan ember, aki elismeri a hibáját?

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy bárki be akarná ismerni a hibáját, holott óriási méretű botrányról van szó. Csalódást keltő, mennyire nem vállalják fel felelősségüket a politikusok. Ám még ennél is fontosabb, hogy garantálják, hogy a tudományra és kutatásra szánt pénzek a régóta alulfinanszírozott, valódi kutatóintézményekhez, egyetemekhez, tudományos központokhoz kerüljenek, és ne kétes magáncégekhez.

Robert Fico kormányfő nagyszabású korrupcióellenes harcról beszél, és arra biztatja az embereket, hogy jelentsék be a korrupciót. Néhány hónappal ezelőtt még a TIS-szel is tárgyalt, ahol ön dolgozik. Őszintének tartja Fico harcát?

Konkrét eredményeket szeretnék látni. Egyelőre nem érzem magam szakmailag eléggé felkészültnek ahhoz, hogy kommentálni tudjam, őszinte-e a harca, hiszen még csak fél éve vagyok a TIS-nél. Azt azonban ironikusnak találom, hogy a kormányfő azt szeretné, hogy az emberek jelentsék a korrupciót, a másik oldalon azonban, ha valaki hozzánk hasonlóan kiáll, akkor támadja őket, bagatellizálja az ügyet, és összeesküvés-elméleteket sző arról, mi késztette őket erre. Óriási a különbség a szavak és a valóság között.

Megismerik az emberek az utcán?

Igen. Kevesebben szólítanak meg, mint novemberben vagy decemberben, de rendszeresen megesik.

Mit mondanak?

Egyelőre pozitív tapasztalataim vannak. Azt mondják, szurkolnak nekem, megköszönik, amit tettem, néha pedig beszélgetni akarnak arról, mit csinálok most, mit gondolnak a korrupcióról. Néha kiszellőztetik a dühüket, amit a politikai korrupció kapcsán éreznek. Szeretnék tudni, hogy vagyok, hogy élek a botrány után. Részben elveszítettem a névtelenségemet, ám ezt lassan megszokom, szerencsére nem olyan rossz a helyzet, hogy az utcán sem tudnék átmenni.

Vannak negatív tapasztalatai is?

Leszámítva pár verbális támadást a Facebookon, nincsenek. Azaz, egy negatív személyes tapasztalatom mégis volt: egyszer vonattal utaztam, és felismert egy idősebb pár. Nem szólítottak meg, csak egymás között beszélgettek, és szitkozódtak. Nem is igazán engem szidtak, hanem a világot, a politikát, a sajtót és a fiatalokat. Azt mondták, a fiataloknak nem kéne belekotnyeleskedniük az ilyen dolgokba. S hogy ők a mi korunkban lányok meg fiúk után futkostak. Ez kicsit furcsa volt számomra. Hiszen ha igazságtalanságot látunk, az az erkölcsös, ha teszünk ellene. Ez univerzális szabály.

Pozsonyban és több szlovákiai városban korrupcióellenes menetek voltak. Hogyan tekint saját szerepére a korrupcióellenes harcban?

Szónokként léptem fel három meneten, Pozsonyban, Kassán és Zsolnán. Az embereket érdekelte a tapasztalatom, mondanivalóm. Érdekes tapasztalat volt ez, hiszen nem állhat, nem beszélhet az ember minden nap tízezres tömeg előtt. Az is furcsa érzés, hogy ott áll az ember, és mondania kell valami mélyet. Sosem éreztem úgy, hogy hivatott lennék bölcsességeket mondani arról, hogy kell viselkedniük az életben. De jó és érdekes tapasztalat volt, amit nem élhet meg bárki.

A meneteket középiskolások szervezték. Fico kormányfő és a sajtó egy része támadni kezdte őket, azzal gyanúsítva a fiatalok mögött áll valaki. Mit gondol erről?

Ez nem válhat normális dologgá. Nem normális dolog, ha valaki felemeli a hangját, és rögtön összeesküvés-elméletek születnek. Ez nem a demokrácia lényege, a tiltakozás és kritika a demokratikus rendszer legitim és szükséges eszköze. Ha ezzel a politikusok nem tudnak megbékélni, az az ő bajuk. Szerintem nagyszerű, hogy a fiatalok tudatosítják a társadalmi problémákat, meg akarják érteni őket, és aktívan hozzá akarnak járulni a megoldáshoz. Szomorú és sajnálatra méltó, hogy ha valaki tenni akar, akkor pártemberek hordái rajzanak elő valahonnan, és politikát, tisztátalanságot keresnek benne. Ez hatalmas társadalmi probléma.

A sajtó korrupcióellenes ikont csinált önből: a fiatal, törékeny nő az állami korrupció hatalmas rendszerével szemben. Mit gondol erről a szerepről?

Belülről ez más, mint kintről. A saját, normális életemet élem, boltba kell járnom, takarítanom, mosnom, dolgoznom. Igyekszem megtartani a magánéletemet.

A Transparency International Slovensko munkatársa. Mit csinál pontosan?

A botrány után azon gondolkodtam, mi többet tudok tenni. A nyilvánosság támogatása arra kötelezett, hogy ne lépjek hátra, és tegyek valamit. Nagyjából húsz állásajánlatot kaptam, a leglogikusabbnak azt tűnt, ha a TIS-ét fogadom el. Elsősorban hivatalnokokkal és fiatalokkal dolgozom. Úgy gondoljuk, ha jó, magabiztos és tájékozott hivatalnokaink lesznek, akik fel tudnak lépni a korrupció ellen és ellenállnak a politikai nyomásnak munkahelyükön, akkor megnehezítik a korrupció terjedését. Minden manipulált vagy túlárazott közbeszerzés tucatnyi hivatalnok kezén megy át, akiknek kulcsszerepük van, hiszen ha tettre készek, nehézzé teszik a korrupt politikusok és vállalkozók dolgát. A fiataloknál pedig spontán kereslet volt arra, hogy beszéljenek velem, vagy Pavol Szalaival, aki velem együtt állt a nyilvánosság elé az Evka-botrány kapcsán. Középiskolákba, egyetemekre járunk, előadásokat, vitákat tartunk.

Mikor hivatalnokokkal találkozott, mesélt valaki hasonló esetet, mint az öné? Általános a politikai nyomás a hivatalokban?

Természetesen minden hivatalban vannak gondok, de nagyon különbözőek. Politikai nyomás létezik, és sajnos mindennapos. Sok függ attól, hogy melyik konkrét hivatalról, vagy hivatalvezetőről beszélünk. Tapasztalataink szerint vannak olyan hivatalok, ahol jobb a helyzet, de olyanok is, ahol borzasztó.

A húsz állásajánlat mellett volt példa politikai ajánlatra is?

Egy furcsa ajánlatot kaptam egy kis párttól. De ez nem volt számomra aktuális.

Nem tervez politikai pályára lépni?

Nem érzem úgy, hogy ott lenne a helyem. Ha jól akarja csinálni az ember, az nagy felelősség, és nagy szakmai tudást igényel. Rosszul egészen egyszerűen lehet csinálni a politikát. Én úgy érzem, itt tudok tenni valamit, a fiatalokkal és a hivatalnokokkal való munkával. Olyan ember akarok lenni, aki felelősséget érez a környezete iránt, és tud tenni valamit a közjó érdekében is.