Hlas: A kormányfő tegye közzé a helyreállítási terv pályázatainak eredményeit

pellegrini k

A Hlas parlamenten kívüli párt szerint a helyreállítási terv nincs megfelelően megvalósítva, és Szlovákiában nem is az elfogadott formájában alkalmazzák azt. A párt arra szólította fel Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető kormányfőt, hogy azonnal hozza nyilvánosságra a helyreállítási terv pályázati felhívásainak az eredményeit, amelyekre 2022 decemberéig lehetett pályázni. Erről Zuzana Dolinková, a Hlas alelnöke tájékoztatott a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„A pályázók nem tudják, mit tegyenek a továbbiakban” – mondta Dolinková. A Hlas szerint Heger ügyvezető kormánya nem képes teljesíteni a helyreállítási tervben foglaltakat. Rámutatott az egészség- és oktatásügy, illetve a védelem és az építkezések kapcsán felmerülő problémákra.

Kamil Šaško, a Hlas gazdasági szakértője azt közölte, hogy nemcsak a Rázsochy kórház építése kapcsán vannak problémák, hanem más építkezések esetében is. Az egészségügy digitalizációjában és a kórházak irányításának a centralizációjában szintén el vagyunk maradva a helyreállítási tervhez képest. Elmondása szerint ezeken a területeken egyetlen pályázatot sem hirdettek meg. Hozzátette: Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) ügyvezető egészségügyi miniszter lemondásával a folyamatok még inkább lelassulnak, amíg a tárca irányítását át nem veszi egy új kormány.

Az uniós helyreállítási és ellenálló-képességi tervet a tagállamok gazdaságának Covid-19 járványt követő fellendítésére fogadták el a Next Generation EU program keretében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?