<p>A népszavazás nem csak a szlovák politikai mezőnyt osztja meg, a Híd és az MKP is más-más megközelítést választott. A Híd semlegesen áll a kérdéshez: nem fogja szimpatizánsait részvételre buzdítani, és azt sem mondja meg, szerintük hogyan kellene voksolniuk. </p>
Híd: döntse el a választó; MKP: menjenek szavazni
Pozsony |
„Megosztónak tartjuk a referendumot, feleslegesen szít feszültséget a társadalomban” – mondta lapunknak Solymos László frakcióvezető. A Hídban kétféle választóvonal is van a népszavazás témájával kapcsolatban. A párt magyar politikusainak többsége konzervatív: részt fog venni a népszavazáson, vagy ha nem is, támogatja azokat a célokat, amelyeket megfogalmaz. „Én elmegyek szavazni” – hangsúlyozta többször is Bugár Béla pártelnök, hozzátéve: keresztény meggyőződése szerint fog voksolni. Hozzá hasonlóan az urnához akar járulni Nagy József, a párt EP-képviselője is, aki szerint a természetes, hagyományos család kiemelt védelemre szorul.A Híd vezető szlovák politikusai viszont más véleményen vannak: Rudolf Chmel a melegjogi agenda egyik zászlóvivője volt 2010–2012 között a kormányban, Lucia Žitňanská szerint pedig ebben a témában nem kellene referendumot tartani. A magyar képviselők közül nem vesz részt a szavazáson Solymos László. „Családcentrikus ember vagyok, ám szerintem kisebbségi kérdésekben nem kellene szavaztatni” – mondta. A másik törésvonal a párt magyar politikusai és vezetői, valamint a Híd értelmiségi holdudvara között húzódik: utóbbiban többségben vannak azok, akik egyértelműen elutasítják a népszavazást és mind a három kérdésre nemmel válaszolnának. Az MKP a közelgő népszavazáson való részvételre buzdítja támogatóit és szimpatizánsait. „Konzervatív és keresztény párt vagyunk, a hagyományos családmodellt támogatjuk. Ezért arra kérjük támogatóinkat, vegyenek részt a népszavazáson és szavazzanak ezen értékrendek szerint. Hogy ez kinek mit jelent, azt a szimpatizánsainkra hagyjuk” – nyilatkozta lapunknak Berényi József pártelnök. Arra a kérdésre, hogyan fog voksolni, azt felelte: mindhárom kérdésre igennel. Az MKP-ban a kérdéssel az országos elnökség foglalkozott. Élénk vita alakult ki, ám végül döntött a párt ideológiai hovatartozása. „A téma a politikai manipulációnak is táptalajt biztosít, olyan dolgokat is bele lehet keverni, például a szexuális kisebbségek helyzetét, amiről nem szól a népszavazás” – tette hozzá Berényi. Az MKP a referendumot megelőző kampányban is besegített – a Szövetség a Családért (AZR) magyar korrektora volt. „Még decemberben felkerestek bennünket, hogy elküldenék az óriásplakátjaik és szórólapjaik magyar szövegét, a helyesírás ellenőrzése végett” – fejtette ki Berényi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.