Hetedszer is Bonaparty

Pozsony |

<p>A két legnagyobb ellenzéki párt, az SaS és az OĽaNO-NOVA hetedszer is tüntetést szervezett a Bonaparte lakókomplexum elé Robert Kaliňák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő lemondását követelve. A Bonaparty szinte már hagyományosan 15 perc késéssel indult - számolt be róla <a href="http://domov.sme.sk/c/20228899/zacal-sa-siedmy-protest-pred-bonaparte.h… Sme napilap internetes kiadása</a>.&nbsp;</p>

Az egyik ellenzéki vezér, Igor Matovič elmondása szerint a Fico lakása előtti téren ezúttal mintegy 1400-an gyűltek össze.  "Ne engedjétek, hogy a kedveteket szegjék, hatkor látjuk egymást. A kormányhatalom egyre többet enged meg magának - újabban zaklatni kezdték azt a bátor és tiszteletreméltó ügyészt, aki Robert Kaliňák és Ján Počiatek ügyét vizsgálta" - írta fel a Facebook-oldalára a tüntetés kezdete előtt Daniel Lipšic, az OĽaNO-NOVA képviselője.  A Lipšic által említett ügyész, Vasiľ Špirka ellen a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hatósági jogkörrel való visszaélés gyanújával indított eljárást. Ennek következtében valószínűleg elveszik tőle azokat az ügyeket, melyeken dolgozott. Többek között ő vizsgálta azt is, hogy Robert Kaliňák nem sértett-e törvényt, amikor részvényeket vásárolt Ladislav Bašternák ingatlanvállalkozótól a B. A. Haus cégnél. A tüntetés alatt a szervezők aláírásokat is gyűjtöttek Kaliňák leváltásáért. A petíciós akció múlt héten kezdődött.  A pozsonyival egy időben Trencsénben is kezdődött egy Bonaparty, melyen többek között  Daniel Lipšic, Jozef Mihál és Grendel Gábor is megjelent.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?