Heger: Ukrajnának még nagyobb segítségre van szüksége télen

Eduard Heger

Ukrajnának szüksége lesz ezen a télen szövetségesei szolidaritására és támogatására, hogy tavasszal nagyobb offenzívát indíthasson, és még több területét visszafoglalhassa az oroszoktól – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök csütörtökön Bécsben, az Európai Néppárt (EPP) politikai csoportosulás képviselőinek találkozóján.

„Szlovákia a szomszédos Ukrajnából a háború elől menekülő anyák százezreinek és gyerekeiknek nyújtott menedéket, Ukrajnának pedig katonai, humanitárius és technikai segítséget nyújtunk” – mondta Heger. Hozzátette, mindenki láthatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mit okoz az ukránoknak – tönkreteszi az infrastruktúrájukat és az erőforrásaikat, az emberek pedig fagyoskodnak. Ezért a nyugati szövetségeseknek még jobban kell segíteniük Ukrajnát, hogy túlélje a telet.

Heger és Manfred Weber, az EPP német elnöke közös sajtótájékoztatót tartott, ahol Weber azt mondta, a szlovák miniszterelnök az egyik meghatározója annak, milyen legyen a néppárti politika.

A sajtótájékoztatón mindkét politikus válaszolt a schengeni övezet Horvátországot, Bulgáriát és Romániát érintő bővítésével kapcsolatos kérdésekre is. Szlovákia támogatja ezeknek az országoknak a felvételét a schengeni övezetbe, de Gerhard Karner osztrák belügyminiszter időközben bejelentette, hogy Ausztria megvétózza Románia és Bulgária csatlakozását.

A szlovák kormányfő szerint fontos, hogy feltárjuk a probléma gyökerét akkor, amikor növekszik az EU-ra nehezedő migrációs nyomás. Szerinte a schengeni külső határok megerősítése a megoldás. Szlovákia ezért helyesli a három ország schengeni övezethez csatlakozását, mert így a külső határok őrzését külföldi határőrökkel lehetne megerősíteni.

Heger hozzátette, tárgyalt a helyzetről Karl Nehammer osztrák kancellárral is. A menekültek olyan országokba próbálnak eljutni, ahol magas az életszínvonal. Szlovákia még csak most halad efelé, ezért csak tranzitország, nem pedig célország az illegális határátlépést elkövető személyek számára – magyarázta a miniszterelnök.

Heger elmondta, úgy véli, a schengeni térség külső határai megerősítésének nem hosszú távú, hanem azonnali célnak kell lennie, hogy a schengeni tagállamoknak ne kelljen a jelenlegi helyzet hosszú távú következményeivel foglalkozniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?