Heger: Szlovákia kiáll Ukrajna függetlensége és szuverenitása mellett

Eduard Heger
Pozsony |

Szlovákia kiáll Ukrajna függetlensége és szuverenitása mellett – biztosította Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdai telefonbeszélgetésük során. Heger erről a közösségi hálón tájékoztatott. Hozzátette, hogy az ukrán állam területi integritásába való beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megsértése.

„Azt is elmondtam, támogatjuk az ukrán állampolgárok ahhoz való jogát, hogy eldöntsék, országuk csatlakozzon-e az EU-hoz és a NATO-hoz. Ukrajna a közvetlen szomszédunk, és problémamentesek a kapcsolataink” – jelentette ki Heger, hozzátéve, rendkívül fontos, hogy Ukrajna folytassa a politikai és gazdasági reformokat, valamint a korrupció elleni harcot.

A kormányhivatal hozzátette, Heger a közeljövőben ukrajnai látogatást tervez, hogy ezzel is erősítse a kétoldalú kapcsolatokat.

A két politikus az ungvári repülőtér használatáról is egyeztetett. „Tavaly szeptemberben a szlovák közlekedési, valamint az infrastrukturális fejlesztésekért felelős ukrán miniszter az ungvári repülőtér működtetése kapcsán megállapodást írt alá a szlovák légtér részleges használatáról. Az ukrán elnök szeretné meghívni a szlovák kormányfőt a repülőtér megnyitására” – tette hozzá a kormányhivatal. Heger pedig meghívta Zelenszkijt a Globsec biztonságpolitikai fórumra.

Ukrajna nemrég azzal vádolta meg Oroszországot, hogy csapatösszevonást hajt végre Ukrajna északi és keleti határai mentén, a közelmúltban pedig több fegyveres incidens történt Donbasz régióban. Mindez fokozza az aggodalmat, hogy ismét összecsapásokra kerül sor a térségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?