Heger szerint az egészségügyi reform jelentősen emeli majd az ellátás színvonalát

Eduard Heger
Pozsony |

Az egészségügyi reform, amelyet szerdán hagyott jóvá a kormány, jelentősen emelni fogja az egészségügyi ellátás színvonalát. Ezt a közösségi hálón tette közzé Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő.

„Örülök, hogy a kormány ma jóváhagyta azt a projektet, amelynek köszönhetően jelentősen javulhat a szlovák állampolgárok kórházi ellátása. Ez egy kulcsfontosságú reform, és nagyszerű, hogy a helyreállítási terv keretében egymilliárd eurót különíthetünk el rá” – fejtette ki Heger, hozzátéve: a pénzt új kórházak építésére és a már meglévők felújítására fogják fordítani.

„Bízom benne, hogy az emberek megértik a reform alapelveit, és pozitív eredménnyel fog zárulni a parlamenti szavazás is” – hangsúlyozta Heger.

A kormány szerdán jóváhagyta az egészségügyi reformtervezetet, amelynek értelmében bevezetnék a kórházak többszintű felosztását. A kórházhálózat optimalizálásához az eddigi legnagyobb összegű, egymilliárd eurós beruházás kötődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?