Heger: február végétől megszűnik a legtöbb intézkedés

Eduard Heger

Február 28-tól megszűnik a legtöbb járványellenes intézkedés – mondta Eduard Heger kormányfő a kormányülés előtt.

 

Szlovákiában február 28-tól kezdődik meg a járványellenes óvintézkedések fokozatos enyhítése. Megszűnik az OTP, az OP és az OP+ rezsim. Emellett a kevésbé vagy közepesen kockázatos rendezvényeket érintő kapacitásnövelés várható. Az enyhítés második fázisa március 28-án kezdődik, amikor eltörlik majd a létszámkorlátokat és módosítják a maszkhordásra vonatkozó előírásokat. Ezt Eduard Heger (OĽANO) kormányfő jelentette ki a szerdai kormányülés előtt.

"Február 28-tól megszűnnek az egyes rezsimek, csak az ´alap´ marad. Megszüntetjük azoknak a diákoknak a karanténkötelezettségét is, akik pozitív személlyel kerültek kapcsolatba. A nyitvatartási idő meghosszabbodik, 24:00-ig maradhatnak nyitva a szolgáltató egységek. A rendkívül kockázatosnak ítélt rendezvények esetében is várható kapacitásnövelés" - közölte a miniszterelnök, hozzátéve: az enyhítés érinteni fogja az olyan területeket is, mint a sport, a wellness vagy a gasztronómia.

Heger szerint március 28-tól visszatérünk a pandémia előtti állapothoz. "Megszüntetjük a létszámkorlátokat, a nyitvatartási idő korlátozását, módosítjuk a maszkviselés szabályait is" - helyezte kilátásba. Hozzátette: a COVID-19 továbbra is itt lesz, de "nem fogja megszabni, hogyan kell élnünk".

Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügy-miniszter hozzátette: csütörtökön (február 17.) kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, melynek keretében ő és a miniszterelnök az egyes szektorok képviselőivel fognak tárgyalni.

A vonatkozó javaslatot Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének igazgatója mutatta be a kormányülés után. Eszerint a kevésbé vagy közepesen kockázatos rendezvények (például az istentiszteletek, sport- és kulturális rendezvények) esetében február 28-tól 500 főre emelkedik a megengedett maximális létszám. A másik lehetőség az lesz, hogy az adott létesítmény kapacitásának 50 százalékát tölthetik majd meg látogatókkal. A rendkívül kockázatosnak ítélt rendezvények esetében, amilyenek a lakodalmak és a torok, 50 fő lesz a megengedett maximális létszám. Tesztet vagy oltást már egyik esetben sem fognak kérni.

"Alap" rezsimben lehet majd megtartani a sportversenyeket és az edzéseket is, melyeken legfeljebb száz sportoló vehet részt.

Ugyanez vonatkozik majd az edzőtermekre, a wellness létesítményekre, az élmény- és gyógyfürdőkre is. A maximális megengedett létszám 50 fő lesz, a másik lehetőség, hogy a fedett létesítményben 15 négyzetméterenként tartózkodhat majd egy személy.

Februártól "alap" rezsimben működhetnek majd a múzeumok, galériák, kiállítótermek, szálláshelyek is, a közös helyiségek használatára ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a tömegrendezvényekre.

Az éttermek is nyitva lesznek mindenki előtt. Fogyasztani csak az asztaloknál ülve lehet, az asztalok mellett reszpirátort kell majd hordani. Ez utóbbit a tömegközlekedési eszközökön is viselni kell majd, ahogy eddig.

Rendkívüli esetben, például kórházba vagy szociális intézetbe tett látogatás esetén továbbra is kérhetnek majd negatív tesztet. Azt, hogy az adott intézmény február 28-tól OTP vagy "alap" rezsimben fog-e működni, az igazgató döntheti el.

Mišík elmondása szerint a március 28-tól esedékes további enyhítésekről konkrét döntés még nem született, a szakmai konzílium figyelemmel fogja követni a helyzet alakulását. A létszámkorlátok és a nyitvatartási idő korlátozásának eltörlése, valamint a maszkhordásra vonatkozó előírások módosítása mellett azt is tervezik, hogy március végétől nem kell majd karanténba vonulnia annak, aki COVID-pozitív személlyel került szoros kapcsolatba. Helyette elég lenne az érintkezés utáni tíz napban reszpirátort hordani.    

Lengvarský elmondása szerint a javaslatot a kormány egyöntetűen támogatja. Hozzátette: a közegészségügyi hivatal már dolgozik a rendeletek megfogalmazásán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?