Havi 127 eurót kaphatnak a volt munkanélküliek

Pozsony |

<p>Nagyobb támogatást kapnának januártól azok a tartósan állástalanok, akik munkát találnak.</p>

Munkára ösztönözné a segélyen élőket a szociális ügyi minisztérium. Egy éven át magasabb összegű támogatást kapnak majd azok a tartósan munkanélküli személyek, akik munkát találnak, és a fizetésük nem haladja meg a minimálbér kétszeresét, vagyis jelenleg a 704 eurót.

Az intézkedés azonban jövő januárban lépne életbe, és ha a Fico-kabinet a szakszervezetek javaslatának megfelelően emeli a minimálbért – amire komoly esély van –, akkor a határ 800 euróra emelkedik. „A cél az, hogy magasabb bevételük legyen azoknak az embereknek, akik elkezdenek dolgozni, mint azoknak, akik csak segélyen élnek” – indokolta a tárca elképzelését Jozef Burian államtitkár.

A szociális ügyi minisztérium javaslata szerint az első hat hónapban havi 126,14 eurós speciális támogatást kapnának a volt munkanélküliek, míg a következő hat hónapban megfeleznék, vagyis havi 63,07 euróra csökkentenék a támogatást. Az államtitkár szerint így egy kétgyermekes család bevétele akár 250 euróval is magasabb lehet, ha legalább az egyik szülő dolgozik, a másik pedig bekapcsolódik a közmunkaprogramba.

Ha a dolgozó szülő legalább 380 eurót keres, akkor a család bevétele jelenleg 537,81 euró – jövőre ez az összeg 663,95 euróra emelkedik, természetesen csak az első hat hónapban, amikor a dolgozó szülőnek járni fog a 126,14 eurós havi támogatás. Ha egyik szülő sem dolgozna, akkor a két iskoláskorú gyermeket nevelő család 410,14 eurós támogatásra számíthat az államtól. „A különbség a bevételben 253 euró” – magyarázta Burian, aki szerint ez már megfelelő ösztönzés arra, hogy a munkanélküli szülő a munkát válassza, ha talál magának.

A jelenlegi szabályozás is segíti a munkanélküliek munkába állását, de anyagi támogatást csak az első hat hónapban fizet a munkaügyi hivatal a volt munkanélkülinek, havonta 63,07 eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?