Hatodszor nyerte meg a bajnokságot az Esztergomi Vitézek csapata

KÉZILABDA
Idegenben lépett pályára az Esztergomi KSE az ellen a Békéscsaba ellen, akik a bennmaradásért küzdöttek. Az esztergomiak most már a 9. helyért harcolnak, bennmaradásuk már az előző fordulóban szinte biztossá vált. A mérkőzés elején vezettek a hazaiak (2:0), a 13. percben azonban már 4:6-os hátrányban voltak.

KÉZILABDA

Idegenben lépett pályára az Esztergomi KSE az ellen a Békéscsaba ellen, akik a bennmaradásért küzdöttek. Az esztergomiak most már a 9. helyért harcolnak, bennmaradásuk már az előző fordulóban szinte biztossá vált. A mérkőzés elején vezettek a hazaiak (2:0), a 13. percben azonban már 4:6-os hátrányban voltak. A meglehetősen hullámzó színvonalú mérkőzésen a félidőben ennek ellenére is kétgólos csabai előny állt az eredményjelzőn. Ám a második játékrész hajrájára átvette a vezetést a vendégegyüttes, és 26:24-től kezdve már csak ők vezettek. A végén kétgólos esztergomi sikernek örülhettünk, melylyel az Esztergomi KSE megszerezte a 9. helyet, a csabaiakra viszont még meleg percek várnak a hátralévő Spartacus elleni derbin.

Az Esztergomi KSE játékosai közül a legjobb teljesítményt Wolf nyújtotta, aki 11 góljával a mezőny legeredményesebbje is lett.

Szezonbeli utolsó mérkőzésükön az esztergomiak két hét múlva (május 23-án), otthon fogadják a Spartacust.

Visszatekintő:

Női NB I., rájátszás a 9-11. helyért

Békéscsabai Előre NK - Esztergomi KSE Totem 63 26–28 (13–11) Békéscsaba, 100 néző. V: Láda, Sebők

BÉKÉSCSABA: Tosovics – Kári Horváth 4, Szilágyi 7 (2), Vass 3, Hajdu 1, Pőcze 5, Ancsin 3. Cs: Triffa (kapus), Szabados 2, Csiffáry, Zsuzsa 1. Edző: Koleszár György

ESZTERGOM: Lengyel– Lánczos 5, Wolf 11 (6), Veszeli 4 (2), Sipos, Takács 5, Vincze 3. Cs: Körmöczi (kapus), Simon, Mezőségi, Somogyi. Edző: Laurencz László

9-11. helyért:

9. Esztergom 3 2 1 – 80–65 9(4)

10. K.-Spartacus 2 – 2 – 34–34 4 (2)

11. Békéscsaba 3 – 1 2 63–78 4 (3)

LABDARÚGÁS

A dorogiak tavasszal kissé megtorpantak a nagy őszi menetelés után – amikor a harmadik helyig tört fel a csapat – az elmúlt hetekben néhány váratlan vereséget szenvedtek és visszaesetek a 4-5. helyre. A múlt héten aztán bravúros idegenbeli győzelmet arattak a fehérvári Ikarus ellen, és úgy tűnt kilábaltak a hullámvölgyből. A budapesti Gázművek elleni idegenbeli derbi a felzárkózás, illetve előzés lehetőségét is kínálta, miután a hazaiak is csupán a 13. helyen állnak az NB III. Duna-csoportjában. Ezért is volt kellemetlen meglepetés, hogy a Gázművek Rebecsák révén már a 7. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A korai gól után a 32. percben már két gól volt a hazaiak előnye. A második játékrészben már az első percekben szépített a vendég együttes, de a lendületes kezdés után a további találtatok elmaradtak, és a több ígéretes lehetőség ellenére vesztesen hagyták el a pályát.

Az esztergomiak egy gólt kaptak, egyet szereztek az elmúlt héten. Az egyik győzelmet, a másik vereséget jelentett a királyvárosiaknak. A Gázművekkel szoros mérkőzést játszottak idegenben–- csakúgy, mint a dorogiak–- mégis alulmaradtak. A Balatonfüred otthonából viszont Baják góljával sikerült elhozni mind a három pontot. Az Esztergom továbbra is az utolsó előtti helyen áll, a helyzete amennyire nehéz, olyan stabilnak mondható, hiszen a csapat 7 ponttal vezet az utolsó helyezett Nagyigmánd előtt, de ugyanígy 7 ponttal van lemaradva a 14. helyen álló Balatonfüredtől.

Visszatekintő:

NB III., Duna-csoport

Gázművek - Dorogi FC 2-1 (2-0), Budapest, 200 néző, vezette: Szabó.

Dorogi FC: Molnár – Farkas, Faragó, Kriska, Kovács– Kiss, Engelbrecht, Csapó (Robotka), Fürst– Papp A., Merényi. Edző: Morecz László.

Balatonfüredi S.C. - Esztergom 0-1 (0-0), Balatonfüred, 300 néző, vezette: Nagy. Gólszerző: Baják.

Gázművek - Esztergom 1-0 (1-0), Budapest, 50 néző, vezette: Herke. Gólszerző: Polmer.

Állás

1. Felcsút 64-14 65

2. Budaörs 59-12 65

3. Dömsöd 45-34 41

4. Mór 43-43 39

5. Dorog 38-28 38

6. Ács 49-52 38

7. Rojik 44-46 37

8. Szomor-Zsámbék 41-28 35

9. Ikarus-Maroshegy 42-41 33

10. Százhalombatta 45-46 31

11. Gázművek 34-37 30

12. Oroszlány 33-39 27

13. III. Kerület 26-32 26

14. Balatonfüred 29-43 25

15. Esztergom 15-41 17

16. Nagyigmánd 15-86 10

RÖGBI

Három fordulóval a bajnokság vége előtt egy esetleges hazai győzelemmel megszerezhette a bajnoki címet az Esztergomi Vitézek csapata. A hazai csapat a Kolping pályán fogadta a Százhalombatta együttesét. A nagy várakozást megelőző mérkőzésen több száz néző előtt támadólag léptek pályára a hazaiak, de egy ellentámadás követően a battaiak szereztek vezetést. Ez nem vette kedvét a Vitézeknek, akik két-három mutatós támadást követően Szőlősi révén célt értek el. Az újabb sikeres támadásoknak köszönhetően a félidő már 10:7-es hazai előnnyel zárult. A második játékrészben folytatódott a Vitézek támadássorozata, a vendégek beszorultak és csak elvétve tudtak kijönni térfelükről. Az 50. percben előbb Kollert, majd Sirokit is kiállította a játékvezető, és a kettős emberhátrányt kihasználó vendégek az 58. percben már 14:10-re vezettek. Ezt követően azonban a vitézek hatalmas hajrába kezdtek és végig biztonságos játékot játszva megérdemelt győzelmet arattak. A 22:14-es végeredmény egyben azt is jelentette, hogy a Vitézek fennállásuk hatodik bajnoki aranyérmét szerezték meg.„“Örülök a győzelmünknek és a hatodik magyar bajnoki címnek – nyilatkozta a mérkőzés után Szőlősi László edző. – Gratulálok a fiúknak és egyben köszönöm a munkájukat”“

Visszatekintő:

Esztergomi Vitézek–- Százhalombatta 22:14 (10:7), Esztergom, 500 néző, vezette: Lukács.

Vitézek RSE: Heckel, Juhász, Hock, Deli, Marosi, Koller, Nagy R., Szőlősi, Pfeiffer, Bíró, Molnár I., Ódor, Molnár J., Tauber, Ardelán. Csere: Siroki, Novák, Köbl. Edző: Szőlősi László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?