Három bizottsági elnök is hiányzik

Pozsony |

<p>Egy hónapon belül három parlamenti bizottság is elvesztette elnökét &ndash; mindhárman lemondtak tisztségükről, ám más-más indíttatásból.</p>

A parlament még a decemberi ülésszak végéig megválaszt három új elnököt a megüresedett bizottsági székekbe. November végén két képviselő is lemondott mandátumáról: Miroslav Číz (Smer) a mandátummal és mentelemmel foglalkozó tanács elnöke volt, mígnem november 25-én a parlament alelnökévé választották meg.

Martin Fedor miután kilépett az SDKÚ frakciójából lemondott a parlament különleges tanácsában lévő elnöki tisztségéről, amely a katonai hírszerzés munkáját ellenőrzi. Tettét azzal indokolta, hogy mint SKDÚ-s került oda, ezért elhagyva korábbi pártját „illendő” lemondania az ezzel összefüggő posztról is. Hasonló okból döntött úgy szerdán Viliam Novotný is, hogy leteszi a lantot a parlamenti választmány elnökeként. Novotný, csak úgy mint Fedor, kilépett az SDKÚ-ból, helyette saját párt alapításában látja saját jövőjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?