Hármas a koalíciónak

Pozsony. Hármast érdemelne a kormánykoalíció, ha hároméves tevékenységét iskolai osztályzatokkal értékelnék, mondta lapunknak Gyurovszky László, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselője a kabinet sikereit és kudarcait elemezve.

„Az elmúlt három évben többre is képes lett volna a kormány. Nem állítom, hogy sikertelen volt, hiszen megszűnt az ország elszigeteltsége, és a megbízatási időszak végén Szlovákiát nemzetközileg elsimert, a NATO-val és az EU-val együttműködő országként adjuk át a következő kormánynak. Ugyanakkor a kormányprogram teljesítéséért vívott mindennapos küzdelmek miatt kevésbé tudjuk felülnézetből, tárgyilagosan értékelni az elmúlt időszakot. A parlamenti küszöböt el nem érő pártok fokozatosan kibújnak a felelősség alól a kormányprogram teljesítéséért” – mutatott rá a magyar képviselő. Gyurovszky pozitívan értékelte a gazdasági eredményeket és azt, hogy lassan megszűnik az állam közvetlen befolyása a bankokra, a gazdasági szférára. Szerinte ez visszafordíthatatlan folyamat, a gazdaság jövő ilyenkor olyan állapotban lesz, hogy a mindenkori kormányok már nem tudnak majd önkényesen beavatkozni. A sikerek között említette a felemás közigazgatási reformot is; a megyékre és önkormányzatokra ugyan nem sok hatáskör ruházódik, viszont a választások után ügyes csoportok alakulhatnak ki, melyek nyomást gyakorolnak majd a mindenkori kormányra, és a jövőben sikerülhet újabb kompetenciákat kiharcolni. Egyértelműen kudarcnak számít, hogy nem sikerült megreformálni az oktatás- és egészségügyet, valamint a nyugdíjrendszert. Gyurovszky szerint a hátralevő egy évben – a közelgő választások miatt – „nem lesz kedv és akarat” a reformok megvalósításához.

„A státustörvény és a velencei bizottság ajánlásának az áttanulmányozása után úgy vélem, Jaroslav Chlebonak a külföldi magyarokról szóló jogszabállyal kapcsolatos érvelése politikai, és nem szakmai jellegű. Az államtitkár úr nem statutáris képviselője a minisztériumnak. Furcsállom, hogy egy hivatalnok a tárgyalások helyett politikai nyilatkozatot ad ki” – reagált Gyurovszky László a külügyminisztériumi államtitkár keddi állásfoglalására. Jaroslav Chlebo nem zárta ki azt sem, hogy szélsőséges megoldásként a tárca a jogszabályt nemzetközi bíróság elé terjeszti. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?