Hány dudás kell?

Pozsony. A legtöbb szavazó jobboldali és három pártból álló kormányt szeretne a választások után – derül ki a Polis Slovakia közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb, választások előtti utolsó telefonos felméréséből.

Pozsony. A legtöbb szavazó jobboldali és három pártból álló kormányt szeretne a választások után – derül ki a Polis Slovakia közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb, választások előtti utolsó telefonos felméréséből. A megkérdezettek 31,2 százaléka látna szívesen csak jobboldali kabinetet, 11 százaléka pedig kizárólag baloldalit. A „vegyes” megoldásban 30,7 százalék érdekelt, míg minden tizedik embernek nincs határozott véleménye a kérdésről. Hárompárti koalíciót szeretnének több mint 43 százaléknyian. Négy párt szövetsége gyakorlatilag minden ötödik embernek megfelelne, s közel 13 százalék „szavazna” az ötpárti kormányzásra. Két pártból álló kormány tetszene több mint 8 százaléknak, míg 3,4 százalék csak egy pártra „számít” a kabinetben. A lakosság közel kétharmada bízik abban, hogy a pártok képesek lesznek koalíciós kormányt létrehozni. A lakosság 51,4 százaléka szerint a HZDS-nek van a legkisebb koalíciós potenciálja, vagyis Vladimír Mečiar pártja lenne képes legkevésbé szövetkezni a többi politikai erővel. Néhány további pártot ebből a szempontból a válaszadók a következőképpen értékeltek (arány százalékban): SNS (18,2), Smer (16,3), MKP (7,9), PSNS (7,9), SDKÚ (6,7), ANO (6,5), KDH (6,4), SDĽ (6,2). Az ügynökség azt is felmérte, hogy a szavazásra jogosultak szerint mely párt képes a leggyorsabban megegyezni a koalíciós kormány felállításáról. Az SDKÚ a választójoggal rendelkező lakosság 35 százaléka szerint képes a legrövidebb idő alatt a megállapodásra. A többieknél ez az arány: KDH 20, az ANO 17,9, az MKP 15,3, a Smer 14, 8 és HZDS 11 százalék. (tasr, siat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?