Ha a kormányfő tovább fogja támadni az SNS-t, Danko előszedi Brhelt

Andrej Danko

Arra az esetre, ha Peter Pellegrini (Smer) kormányfő továbbra is támadni fogja az SNS-t, Andrej Danko, a párt elnöke az uniós támogatások múltbéli lehívásáról, illetve Jozef Brhel vállalkozóról szóló sajtótájékoztatókat helyezett kilátásba. Danko azt üzente Pellegrininek, hogy nézzen tükörbe, és ne hazudjon.

Ha a miniszterelnök azok után, hogy kijelentette, Andrej Kiskával is tudna kormányozni, illetve hogy hazudott a minimálbérről, tovább akarja folytatni a hazudozást és tovább akarja támadni az SNS-t, tarthatunk jövő héten néhány sajtótájékoztatót az uniós oktatási támogatások 2012 és 2016 közötti lehívásáról, valamint Brhel úrról is

– mondta Danko.

Pellegrini bírálatára reagálva kijelentette: nem igaz, hogy tavaly vissza kellett volna fizetni Brüsszelnek 108 millió euró értékű oktatási támogatást.

2017-ben 27 millióval kevesebbet hívtak le a 2014-es gyenge teljesítmény miatt. 2018-ban pedig 81 millióval kevesebbet a 2015-ös gyenge teljesítmény miatt. 2014-ben és 2015-ben is a Smer-SD jelöltje vezette a tárcát. 2014-ben maga Pellegrini úr, a mostani kormányfő, egy évvel később pedig közeli barátja, Juraj Draxler

– mutatott rá Danko.

Pellegrini pénteken azt tanácsolta Dankónak, hogy az egészségügy és a szociális szféra helyett inkább a saját tárcáival törődjön. „Például az oktatással. Ezen a területen tavaly több mint 108 millió eurót veszítettünk. Ezt az összeget az egyetemeink és a tudományos kutatóintézeteink kaphatták volna, de nem voltunk képesek felhasználni, így vissza kellett adnunk” – figyelmeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?