Gyere, te nímand, ismeretlen olvasóm!

Valamikor régen, még nsaját házi könyvtáram megalapozása elott, nagyon szerettem könyvtárba járni. Akkor még nem nyomasztottak a könyvek, nem éreztem a rendkívül komikus ellentétet agyunk végessége és a rengeteg, iszonytatóan sok kötet között, az idot se kellett kicentizni. Mindig különös áhítattal töltöttek el a bútorok, a csönd, egyáltalán az, hogy mindenki a könyvek fölé hajol. A régi idok könyvtáraiban ott volt valami — egy soha el nem jövo jobb korból. Mert a jó könyv, akár a zene és a kép, minden gyönyöruséget felülmúl. S mint minden jó dolog, eros izgatószer az életre. A becserkészett olvasót a köznapi élet fölé emeli, és soha nem is hagyná cserben, ha az a „köznapi élet” nem lenne olyan szívósan visszahúzó, kiábrándító és hovatovább egyre drágább. Elég csak egy röpke pillantást vetni manapság a könyvesbolti kirakatokra: mennyi fércmu, mennyi nyomtatott, fuzött vagy ragasztott hamisság, szemfényvesztés, amelyre csak muszaki értelemben illik a könyv szó. Apropó, könyvesboltok! A könyvtárak után, késobb, néhány könyvet már magam is elkövetve, ezekben szerettem múlatni az idot. A könyvesboltban azonban vagy nagyon jól érzi magát az (író)ember, vagy nagyon rosszul, mert könyvek közt általában jól érzi magát, hacsak. Hacsak el nem fogja a mélabú, látván a könyvek akkora tömegét. „Nem tiszta kultúrpesszimizmus ez, egészséges irigység és hiúság is tartozik hozzá”, vallja be vérbeli íróként Esterházy. De vajon az olvasás vélt vagy valósan fogyó jelene indokolt kultúrpesszimizmus-e napjainkban? A média aránylag nagy teret szentelt a nem régi ünnepi könyvhétnek. A tavalyi és a tavalyelotti közti idoszak pedig a magyar (betu)kultúra világában deklaráltan az olvasás éve volt. S talán nálunk is van még némi hatásfoka a márciusi könyvhónapnak, bár ez egyre kétségesebb. Persze okkal feltételezheto, hogy ezekrol nagyon sok könyvszereto ember nem is tud, hiszen az igazán szenvedélyes olvasó valójában fütyült a napi- és hetilapokra, az elektronikus médiák (egyébként is ritka és általában lehetetlen idopontban sugárzott) irodalmi és könyvnépszerusíto musoraira, o magától a könyvtol szokott beindulni. Olvasás éve, könyvhónap, könyvhét? Hát nem minden nap a kultúra s benne az olvasás napja? Hát nem mindennek a napja minden nap? Dehogynem. De mi, emberek, már csak ilyenek vagyunk. Szeretünk kinevezni, ünnepivé nyilvánítani napokat, heteket, éveket. Abban a balga hiszemben, hogy attól különb lesz az a nap, hét, esetleg év. Pedig hát nem lesz, ezzel csak áltatjuk magunkat, valójában minden marad a régiben. Az olvasás szenvedélybetegsége rendszerint pubertáskorban vagy már korábban szokott kialakulni, vagy nem. A többi aztán már megy magától. Elobbi esetben egy jó könyv a kezébe vesz, azt mondja: Te vagy az olvasóm, azt suttogja, akarlak, azt lihegi, lapo(z)gass végig, ízlelgesd a betuimet, használj, gyere, te nímand, ismeretlen olvasóm, ragadj meg, nyiss szét, szorítsd keményen fedelemet biztos kezeidbe, hiszen rövid az élet, repülnek az évek... Bereck József