Gyengül a forint, miben bízhatnak a Magyarországon dolgozók?

Pozsony/Komárom |

<p>A forint mélyrepülése miatt az utóbbi időben jelentősen veszített értékéből a Magyarországon dolgozó szlovákiai munkavállalók bére. Ennek ellenére – legalábbis most még úgy tűnik – nem adják fel munkahelyüket, nincsenek arra utaló jelek, hogy tömegesen térnének haza. Néhány általunk megkérdezett, Dél-Szlovákiában élő és magyarországi cégeknél dolgozó munkavállaló azt mondta, valóban érezhető a bér értékének csökkenése, de nem térnek haza.</p>

Két okból: itthon nem tudnak elhelyezkedni, esetleg csak olyan helyen kapnának munkát, ahol bérezési szempontból még mindig rosszabbul járnának, tehát kevesebbet keresnének, mint amennyit a Magyarországon kapott bérük ér még most, a forint rohamos romlása után is. Az elkövetkező hónapokban feltehetően azok a hazai munkavállalók járnak jobban, akik nem közvetlenül a magyarországi munkáltatókkal állnak szerződéses viszonyban, hanem közvetítő céggel.

Azok ugyanis, akik munkaközvetítőkkel szerződtek, szlovákiai cég alkalmazottai, koronában kapják fizetésüket, és nem érinti őket a forint mélyrepülése. „A forint árfolyamának csökkenéséből eredő veszteség a közvetítő céget terheli, azt nem vetíthetjük ki ügyfeleinkre. Nekik hiánytalanul meg kell kapniuk a szerződésben foglalt összeget” – mondta az egyik ilyen társaság képviselője. Elárulta: az utóbbi egy-két hónapban egyre több olyan személy keresi fel irodájukat, aki eddig magyar vállalat alkalmazottja volt, most viszont inkább közvetítő céghez szerződne.

Sőt, esetenként magyarországi állampolgárok is jelentkeznek náluk, akik aztán rajtuk keresztül helyezkednek el valamelyik magyar vállalatnál. Fizetésüket természetesen ők is koronában kapják. „Folyamatosan tárgyalunk a magyar vállalatok vezetőivel, azt szeretnénk elérni, hogy január elsejét követően ne forintban, hanem euróban folyósítsák az alkalmazottainknak járó bért. Egyelőre azonban nem túl sok sikerrel” – árulta el informátorunk. (sán, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?