Közélet

Gyengén szerepelt a Híd, az MKP ismét 5% alatt

Pozsony | Több mint 80 százalékos feldolgozottságnál 6,6%-on a Híd, az MKP ismét a bejutási küszöb alatt. A cikket folyamatosan frissítjük!
ÚJ SZÓ ONLINE

2016. március 6. 06:17

4:45  Több mint 80%-os feldolgozottságnál továbbra is küszöb alatt az MKP. Most fog csak befutni egy sor pozsonyi és kassai eredmény, itt várhatóan nem sok voksot szereztek Berényiék, így már borítékolható az újabb kimaradás. 
 
4:41  Berényi József szerint nincs győztese a parlamenti választásoknak, mert senki sem tud magabiztosan kormányozni. "Fico is csak tákolmányba tud kormányozni, mert legalább kettő, de inkább három pártot be kell vennie, és egyelőre nem tudjuk, hogy ezek mellyek lesznek. De ugyanez érvényes a jobboldali pártokra is" - mondta Berényi József. 
"Az OLaNO és az SaS nagyon szép eredményt ért el, mivel elhatárolódtak a Smer-től. A magyar választó ezt nem értékelte, pedig mi is ugyanezt a retorikát vittük a Smerel szemben és egyéb témákban is" - magyarázta az MKP elnöke. 
Nem mulasztotta el a Híd-ostorozását sem. Szerinte a Híd négy év alatt egyetlen magyarokat érintő törvényt sem tudott sikerre vinni a parlamentben, Ilyen összetétel mellett pedig a következő négy évben még úgysem lesz rá esély. "A részeredmények alapján mi is veszítettünk szavazatot, de a Most-Híd többet veszített" - állítja az MKP elnöke. A párt elnöksége hétfőn ül össze, a további lépésekről akkor döntenek.
 
4:03  Katasztrofális az új parlament összetétele Bugár Béla szerint. Sajtótájékoztatóján a Híd elnöke elmondta, egyedül maradtak a migránskérdésben, aminek köszönhetően rendszerellenes pártok jutottak a parlamentbe. A 8% alatti eredmény nem jó, mondta Bugár. A kérdésre, lemond-e, ha az összesített eredmények is 8% alatt maradnak, azt válaszolta, ne siessünk annyira előre. Ez az eredmény biztosan csalódás, tette hozzá Bugár, aki szerint azért is alakulhatott így az eredmény, mert mindenki azzal volt elfoglalva a választások előtt, ki kivel léphet koalícióra. A Hídból ezzel búcsúzunk. (szalzo)
 
3:59  69%-os feldolgozottságnál már "csak" 8 parlamenti párt van. A KDH egyre stabilabban 5% alatt van, az MKP is (most 4,66%). 
 
2.57 Paradigmaváltás kell - véli Bárdos Gyula. Videóinterjúnk: 
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221773","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
 
2.41 A Hídnál az éttermi részben a társaság felének tekintete egy fekete ruhás hölgyön, a másik feléé a tévében épp nyilatkozó Procházkán. Sajtótájékoztató készül.
 
2.29 A Híd DJ-e próbálja felpörgetni a hangulatot, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Híd sajtósai nem tudták megmondani, mikor lesz újabb sajtótájékoztató, de Bugár Béla még fel fog tűnni a vendégek között. A sör elég lassan fogy, tartogatják magukat az emberek a végeredményre.
 
2.04 Martin Dubéci épp elballagott a Híd eredményvárójáról, egyre fásultabbak az emberek, néhány tekintet még a tévén függ, de mintha egyre kevésbé bíznának a várakozók a jobb eredményben.
 
1.46 A Híd-székházban az utolsó falatkák hevernek a tálcákon, hátul, a desszertrészlegen árván várakozik a Híd-torta, mellette egy vízzel teli kancsóban a nagy kés arra vár, hogy valaki megragadja. Visszafogottan fogyasztanak a vendégek.
 
1.40 Hosszú idő után Berényi József pártelnök ismét a vendégek között. Egyelőre nem hajlandó kommentálni a részeredményeket. Az MKP székháza még mindig tele van, a vendégek élénken diskurálnak. Latolgatják az eredményeket. A székházba befutó regionális információk szerint az MKP a déli településeken több szavazatott kapott. (ie)
 
1.35 Eredményváró - interjú Héger Rudolffal
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221740","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
 
1.29 A Híd székházában megjelent Peter Šrámek, a párt kampányának no. 1 sztárja, egyelőre nem fakadt dalra, elég egykedvűen sétálgat, a DJ épp a Szállj el, kismadár című örökzöldet játssza. Határozottan nincs bulihangulat, elvégre 12,58%-os feldolgozottságnál mindössze 5,23%-on áll a párt.
 
0.58 Simon Zsolt szerint Kotleba nem Besztercebánya megyében a legerősebb, mert ott ismerik őt. A Híd alelnöke azt mondta lapunknak, elsősorban a Smer riogató politikája hizlalta fel Kotlebát. Simon azt is kritizálta, hogy az MKP kiállt Jozef Šimko rimaszombati polgármester mellett, aki szintén Kotleba-szimpatizáns.
 
0.52 Eredményváró az MKP székházánál
Újabb rövidvideónk az MKP-ból. Mivel a vezetőség egyelőre a sajtótól elzárkózva értékeli az eredményeket, ezért azokat kapták el a kollégák, akik "kéznél" voltak. Ők jobban élvezték a kampányt, mint most a várakozást: 
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221706","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
 
0.36 Eredményváró - interjú Gál Gáborral
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221694","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
 
0.26 A Híd képviselőjelöltjei kötetlenül diskurálnak a vendégekkel, nemrég megérkezett Bindics Gábor kultúrmenedzser és Németh Ilona képzőművész is. Bugár Béla is újra az emberek között, nyugodt a hangulat.
 
0.25 Eredményváró - interjú Orosz Örssel és Zachar Pállal
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221689","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
 
0.20 Az MKP csúcsvezetése egyelőre egy külön helyiségben várja az eredményeket. Csak Bárdos Gyula beszélget a vendégekkel.Az aktivisták és a képviselő-jelöltek intenzíven diskurálnak. A párt aktivistái és képviselő-jelöltjei gyűjtögetik az adatokat a szavazókörzetek választási bizottságaitól. Nagy a számolás, osztás, szorzás, elemzés. Gyakorlatilag mindenki a Statisztikai Hivatal oldalán lóg. (ie)
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221691","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
 
0.17  Berényi József nem kommentálja az exit poll eredményeket, a hivatalos eredményeket várja. (SITA)
 
00.04 "Az az egy fontos, legyetek jók most, már nem kell túl sok a holnaphoz" – ez a sláger szól épp a Híd eredményváróján. Eléggé leült a hangulat, a jelenlévők próbálják emészteni az eredményeket, Bugár Béla eltűnt az emberek közül.
 
00.02 Interjú Bugár Bélával
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221646","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
 
23.49 Az MKP székházban gykorlatilag minden generáció képviselteti magát. Itt van: Menyhárt József, Kovács Koppány, Orosz Csaba, Samu István, id. Élesztős Pál. Egyelőre kellemes a hangulat, a jelenlevők beszélgetnek, és az eredményekre várnak. (ie)  
 
23.34 Elcsíptük Hunčík Pétert, aki a Híd-központban fogadta az első exit pollt. Abban bízik, ebben az eredményben benne van sok választó exhibicionizmusa, mondta lapunknak. Ha viszont mégis reális az exit poll, Hunčík új választásokat jósol. (szazo)
 
23.18 Teltház van az MKP székházában, feszült hangulatban zajlik az eszem-iszom. Többen úgy vélik, az első exit poll eredményeket nem kell komolyan venni. Volt olyan vendég is, aki szerint az eredmények jók, ki kell várni a végét. (ie)
 
23.10 Eseményváró - Interjú Morvay Péterrel
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221602","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
 
23.05 "Remélem, hogy tévednek az exit poll eredmények, mert nem gondolom, hogy egy ilyen összetételű parlament Szlovákia vagy a jogállamiság javára válna" - mondta Bugár Béla. Hozzátete: várnak a Statisztikai Hivatal első eredményeire. (SITA)
 
22.59 A Híd-székházban felbukkant a mostanában sokat betegeskedő Rudolf Chmel korábbi kisebbségi miniszterelnök-helyettes is, a nála szokásos jó hangulatban. Amikor az exit pollról kérdeztük, elkomorult, ezt aztán nem vártam, mondta. (szazo)
 
22.58 Ha Kotleba és a Mi Szlovákiánk Néppárt a parlamentbe jut, arról a Smer és a migránsokkal riogató politika tehet - nyilatkozta Simon Zsolt, a Híd alelnöke. A Focus ügynökség exit pollja szerint Kotlebáék 6,8 %-ot kaptak, ami 11 képviselői mandátumot jelentene. A Nagyszombati Egyetem Politológia Tanszéke által készített exit poll is a parlamentbe mérte a Mi Szlovákiánk Néppártot 5,12 százalékkal. "Kotleba paradox módon annak köszönhetően nyerhet sokat, amit Robert Fico csinált" - tette hozzá Simon. (TASR)
 
22.43 Bugár Béla virágcsokrokat adott át a feleségének, a lányának és a kampánymenedzser Nochta Editnek, majd kijelentette, az exit poll adatok alapján nem fog spekulálni, sem ma éjszaka, sem holnap nem közli, kivel hajlandó koalíciót kötni. A kampány során is elmondtuk, vannak dolgok, amikben nagyon erősek vagyunk, vannak, amikben kevésbé, mondta Bugár. A végeredményben magasabb százalékarányra számít a Hídnál. (szazo)
 
22.36 Kiss Beáta, Csúsz Péter, Szigeti László is megérkeztek az MKP-székházba (ie)
 
22.27 Orosz Örs: nagyon sok jóindulatú ember vett részt a kampányban, mindenki igyekezett a maximumot bele tenni. Akármi is lesz a végkimenetele ennek a kampánynak, az alakítói emelt fővel tudnak visszatekinteni, hiszen nagyon sokat dolgoztak kint a régiókban.  Ez volt az első olyan választás, amikor a saját bőrünket vittük vásárra. Ez egy jó tapasztalat, összerázta a csapatot, ez középtávon is eredményt jelent, a választásokkal nem fog elmúlni. (ie)
 
22.20 A Híd fél tizenegykor tart sajtótájékoztatót. Megkérdeztük Solymos László alelnököt, szerinte lesz-e ebből jobboldali kormány. Holnap leülünk, megbeszéljük, mondta higgadtan. Hogy várhatóan Kotleba is ott lesz a parlamentben, azt csak úgy kommentálta, szomorú.
 
22.10 Megérkezett a Hídba František Šebej, Pfundtner Edit, a vásárúti rétesek, majd az exit poll eredmények is. Ez utóbbinak örült mindenki a legkevésbé, nagy volt a kavarodás, megfagyott kicsit a hangulat.
 
22.03 Az MKP székházába lassan befutnak a képviselőjelöltek, megérkezett Berényi József pártelnök is. (Ibos Emese)
 
21.40 Az MKP-székházba megérkezett Csáky Pál, EP képviselő, már a helyszínen van Somogyi Szilárd is. (Ibos)
 
21.37 A Híd sajtóterme megtelt újságírókkal, a kamerák már a pódium felé szegeződnek, zajlanak a mikrofonpróbák. A folyosó asztalain halmokban állnak a PEZ cukorkák, elsőre málnásat fogtunk ki. Stábunk készítgeti az első videóriportját. (Szalay)
 
21.27 Lassan gyülekeznek a vendégek az MKP székházában, egyelőre a csúcsvezetés még nem érkezett meg. (Ibos Emese)
 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"221600","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
 
21.19 A pártelnöknek józannak kell maradnia, válaszolta Bugár Béla arra az újságírói kérdésre, mit fog inni. A Híd eredményváróján a legtöbben most épp a vacsora utáni sütinél járnak, van palacsinta is. Most épp az IMT Smile szól, a hangulat laza. (Szalay Zoltán)
 
21.05 Az MKP székházban egyelőre csak a sajtó képviselői gyülekeznek. Az eredményváró menüje viszont lassan teljesen felsorakozik. A párt vezetése kolbásszal, sült sertéstarjával, roston sült lazaccal, mozarellás csirkemellel, csuszával, kacsamellel, és hétvezér tokánnyal várja a meghívott vendégeket. Még meggyes rétes is van. (Ibos Emese)
 
20.51 A Híd Pozsony belvárosában, az Austria Trend Hotelben tartja eredményváróját. Több képviselőjelölt már a helyszínen van, és felbukkant Bugár Béla pártelnök is. A DJ nemrég kezdett játszani, most épp a Csókkirálytól hangos az előcsarnok. (Szalay Zoltán)
 
20:39 Egyelőre csendes az MKP Csajak utcai székháza. Gőzerővel készülnek az eredményváróra. Pincérek, aktivisták sürgölődnek. Berényi József pártelnök érkezése 21.30-ra várható. A meghívott vendékek között van Czimbalmosné Molnár Éva nagykövetasszony. (Ibos Emese)
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Népszámlálás: házról házra a kérdezőbiztossal

Népszámlálás: házról házra a kérdezőbiztossal

Döntetlenezett a DAC Trencsénben, a gálázó Slovan a bajnok

Döntetlenezett a DAC Trencsénben, a gálázó Slovan a bajnok

Óriási csatában győzött a HC DAC, ott vannak a döntőben

Óriási csatában győzött a HC DAC, ott vannak a döntőben

Komárom

Folytatódik az EuroVelo 6 építése a Duna magyarországi oldalán

Izrael

Több európai fővárosban tüntettek az izraeli légicsapások ellen

csaló hívás bank

Ne vegye fel! Nem a bank, a csalók hívják!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.