Gröhlingnek fogytán a türelme

Branislav Gröhling
Pozsony |

Fogytán van Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter türelme. Ezt ő mondta a központi válságstáb (ÚKŠ) keddi ülése előtt, amelynek az iskolák újbóli megnyitásának kérdéséről kell tárgyalnia. Az oktatási minisztérium a válságstáb tagjai elé terjesztette a diákok iskolába való visszatérésének tervét.

A miniszter szerint nem teljesíthető az a követelmény, hogy mindenkit teszteljenek, azaz az összes tanulót, pedagógust és a szülőket is. „Megkerestük az önkormányzatokat, a fenntartókat, hogy segítsenek a terv megvalósításban. De az nem lehetséges, hogy leteszteljünk mintegy 1,5 millió ember” – mondta a miniszter, és hozzátette, az epidemiológusok ajánlásai alapján dolgozták ki a tervet. A javaslatból az derül ki, hogy egy 70 százalékos határban állapodtak meg, amely elegendő lenne az iskolák megnyitásához.

Gröhling terve alapján a hétvégén megkezdődhetnének a helyi tesztelések. A miniszter szerint csak néhány tucat iskola venne részt a projektben, főleg az ország nyugati részén. „A hétvégén kipróbálhatnánk, hogy működik ez, és januárban ki tudnánk küszöbölni a hibákat” – mondta a miniszter. Gröhling szerint főleg a nyugat-szlovákiai gyerekeknek kellene már visszatérniük az iskolába. A miniszter nem tudja elképzelni, hogyan lenne lehetséges mindenkit kötelezően tesztelni. Arról nem mondott semmit, hogy elfogadják-e a javaslatot.

Azt nem tudja a tárcavezető, miért törölték a központi válságstáb hétfőre (november 30.) kitűzött ülését. Hozzátette, reméli, a válságstáb figyelembe veszi, miért fontos az oktatás, és hogy az emberek egészsége és biztonsága is fontos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?