Gröhling: A diákok 95,8%-a jelenléti oktatáson vesz részt, csökken a pozitivitás

Branislav Gröhling

Ezen a héten a tanulók 95,8 százaléka jelenléti, 4,2 százalékuk pedig távoktatáson vesz részt. Ezt a kormányülés előtt jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.

A távúton tanuló diákok közül 3,3 százaléknyian választották az online formát, nem egész egy százaléknyian pedig telefonon keresztül vagy munkalapok segítségével abszolválják a távoktatást. A miniszter elmondása szerint az iskolaév kezdete óta négy hét telt el, ezalatt a távoktatást abszolváló diákok száma négy százalék körül mozgott. Ez a stabil arány szerinte annak is köszönhető, hogy sikerült lerövidíteni az egyéni karantén időtartamát. Megjegyezte, hogy már az iskolák 87 százaléka szolgáltat adatokat.

Gröhling hangsúlyozta, hogy az iskolák minden járásban nyitva vannak, függetlenül attól, hogy az adott régió milyen besorolást kapott a COVID-automata szerint.

Az elmúlt héten 260 000 antigén tesztet végeztek el az iskolákban. A pozitivitás 0,38 százalékos volt. Több mint 550 tanár és mintegy 2000 diák produkált pozitív teszteredményt. "A pozitivitás csökkenő tendenciát mutat, 0,6 százalékkal kezdtük" - mutatott rá a miniszter, aki az ún. önteszteket hatékony megoldásnak tartja, így azokat továbbra is alkalmazni fogják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?