GLOBSEC-konferencia Pozsonyban

Pozsony |

<p>Csütörtökön kezdődik és szombatig tart Közép-Európa legjelentősebb biztonsági és külpolitikai fóruma a GLOBSEC, amelyet nyolcadszor rendeznek Pozsonyban.</p>

 

A 2005 óta minden évben megrendezésre kerülő, a Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) által szervezett találkozó idei tanácskozására 60 országból több mint 650 vendéget várnak, köztük több kormányfőt és minisztert, valamint az OECD, az EBESZ és az ENSZ képviselőit is.     A 2013-as GLOBSEC-konferencia témakörei három kulcsfontosságú kihívás köré épülnek. Ezek az Európai Unió jövőjéről és intézményesített formájáról folytatott megbeszélések, a transzatlanti témák új megközelítései az Egyesült Államok figyelmének Ázsia felé tolódásának viszonylatában, valamint a keleti partnerség európai politikái az Európa határai mentén beállt változások tükrében.     "2013 a stratégiai döntések éve, olyan döntéseké, amelyek lehetővé teszik, hogy a víziók valósággá változzanak. A GLOBSEC 2013 e döntések megformálásának a kulcsfontosságú platformja lesz." - mondta a konferencia kapcsán Róbert Vass, a SAC főtitkára és annak egyik alapító tagja.     A SAC szerint a GLOBSEC résztvevői a konferencián azokról a lépésekről egyeztetnek majd, amelyeket Európának és Amerikának meg kell tennie ahhoz, hogy ismét megszerezzék politikai vezető helyüket a világban, konszolidálják gazdaságaikat és javítsanak konkurenciaképességükön.     "A gazdasági válság megmutatta intézményeink sérülékenységét. A növekvő konkurencia világában az európai projektnek és a transzatlanti partnerségnek elkerülhetetlen reformra van szüksége. Ezért a korosztályunk küldetése az, hogy megreformáljuk azokat a közös intézményeket, amelyek szavatolják biztonságunkat és gazdasági perspektívánkat" - szögezte le a téma kapcsán Róbert Vass.     A GLOBSEC-konferencián az idén első alkalommal mind a négy visegrádi ország külügyminisztere - köztük Martonyi János - is részt vesz.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?