Komárom. Ma és holnap rendezik meg a IX. Gidró Bonifác Matematikai és Fizikai Napokat. A két nap során szakmai előadásokon és mintaórákon vehetnek részt az érdeklődők.
Gidró Bonifác Napok
Komárom. Ma és holnap rendezik meg a IX. Gidró Bonifác Matematikai és Fizikai Napokat. A két nap során szakmai előadásokon és mintaórákon vehetnek részt az érdeklődők. Az első nap folyamán Keszegh István „Köreim és né(gy)zeteim”, Kecskés Árpád pedig „Néhány megjegyzés a mikrovilág struktúrájának megismeréséhez” címmel tart előadást. Holnap a Budapestről érkező Lackó László és Hortobágyi István a szöveges és szélsőérték feladatok témakörével foglalkozik. A szakmai napok szervezője a Selye János Gimnázium, a Marianum Egyházi Gimnázium, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmánya. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.