Gaudeamus...

Pozsony, de legalábbis a Komenský Egyetem egyik szimbólumává vált az negyetem jogi karának Šafárik téri épülete. Szélesebb körben is ismert, hogy a jellegzetes épületben korábban tőzsde működött. Kevésbé köztudott viszont, hogy a mai Komenský Egyetemnek volt egy „elődje”, a Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem, amelyet az I. Csehszlovák Köztársaság kikiáltása után nem sokkal a demokratikusnak titulált csehszlovák államhatalom megszüntetett. Ettől az intézménytől és több, hasonló sorsú társától vesz jelképes búcsút Popély Gyula történész a Búcsú a főiskoláktól című könyvében (Madách-Posonium, 2005).

Mint azt Popély írja, felsőfokú tanintézet az 1918-as impériumváltás előtt négy iskolavárosban, vagyis Pozsonyban, Selmecbányán, Eperjesen és Kassán létezett, az említett városok összesen két jogakadémiának, két evangélikus teológiai akadémiának, egy bányászati és erdészeti főiskolának, valamint egy gazdasági akadémiának és egy tudományegyetemnek adtak otthont. Az új államhatárok közé került itt felsorolt városok iskolái közül egyesek a menekülést választották (például a Selmecbányai Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola, amely Sopronba mentette át magát), mások helyben maradtak. ĺgy döntött a fiatal, kiépülőfélben levő, 1916-tól működő Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem, de a Kassai Állami Gazdasági Akadémia és a Kassai Állami Jogakadémia is. Popély Gyula könyvének első, A felsőoktatás és a felvidéki magyarság (1918—1945) címet viselő része ezen felsőfokú intézmények fennmaradásért folytatott küzdelmét részletezi.

A dráma első felvonása Pozsonyban zajlott: Samuel Zoch zsupán kormánybiztos 1919. január 28-án elrendelte az Erzsébet Tudományegyetem bezárását, a tanárokat pedig rendőri felügyelet alá helyezte — ami tovább fokozta a városban már amúgy is feszült közhangulatot. A lépést maga Masaryk köztársasági elnök is elhamarkodottnak és szerencsétlennek tartotta az éppen zajló békekonferencia miatt. Az egyetemet alig három héttel később ugyan újra megnyitották, de már nem a régi szellemben. Az 1919. július 11-én kelt törvény után — amelyben kimondatott, hogy Pozsonyban csehszlovák állami egyetem (a Komenský Egyetem) létesíttetik jogtudományi, orvostudományi, természettudományi és bölcsészettudományi karral, az előadásokat pedig cseh vagy szlovák nyelven tartják —, szertefoszlani látszottak az önálló magyar egyetem megmaradásával, újraindításával kapcsolatos remények. Azazhogy mégsem: a korábbi egyetem jog- és államtudományi kara önálló, magyar nyelvű tanintézetként még három tanéven keresztül fennmaradhatott (volna, de a türelmetlen államhatalom egy évvel az ígért határidő előtt felszámolta a működését), de új hallgatókat az első évfolyamba már nem vehetett fel. Az egyetem „maradék” karai — az intézménynek a csehszlovák állam tulajdonába való átvétele után — Budapestre, majd 1921-ben Pécsre menekültek tovább (még az általuk kiadott diplomán is feltüntették, hogy „menekült” egyetem adta ki). A Kassai Állami Jogakadémiának is sikerült szívós küzdelem után elérnie, hogy három évig helyben, rendeltetésszerűen végezhesse munkáját: az előadások magyar nyelven folytak, igaz, néhány tanár kivált, mások Magyarországra távoztak.

A felvidéki magyar diákok zöme az impériumváltás utáni években — állapítja meg Popély — nyelvi vagy egyéb okok miatt jórészt a prágai német egyetemet vagy a brünni műszaki főiskolát látogatta a „csehszlovák” nyelvű intézmények helyett. A Csehszlovák Köztársaság nem tartott fenn önálló magyar egyetemet (indokolták ezt a magyar kisebbség „kis” lélekszámával meg amivel éppen tudták), sőt az államhatalom rossz szemmel nézte és minden lehetséges módon megnehezítette a felvidéki magyar főiskolai hallgatók Magyarországra való kiutazását, az anyaország felé — a szerző szavaival élve — „szellemi határzárat” épített ki. Tilos volt például a könyvek és sajtótermékek behozatala, nem honosították a felvidéki egyetemi hallgatók Magyarországon szerzett diplomáját stb. Valószínűleg ennek is „köszönhető” az, hogy 1930-ra már a honi „csehszlovák” tannyelvű egyetemeket létesítették előnyben a magyar diákok. Tovább folyt viszont a küzdelem a teljes magyar egyetemért.

A losonci Református Teológiai Szeminárium létrehozásának körülményeit a református lelkészképzés áldatlan állapota tette szükségessé. A tanszabadságot figyelmen kívül hagyva az idegenben (vagyis jórészt Magyarországon) tanult lelkészek nem nyerhettek alkalmazást. Az állam egy közös protestáns — evangélikus, református, huszita — teológiai fakultás létrehozását szorgalmazta, amely a református egyház számára elfogadhatatlan volt, ezért önerőből létrehozta, majd mindvégig fenn is tartotta az 1925/26-os tanévben indult Református Teológiai Szemináriumot Losoncon (az intézmény az első bécsi döntés után szükségtelenné vált, mivel a felvidéki reformátusok 90 %-a visszatért az anyaországba, ahol biztosított volt a lelkészképzés).

Nem célom, hogy a fentiek summázásaként aktuálpolitikai húrokat pengessek, de meg kell jegyeznem, a mai „szlovenszkói” magyarok számára is igencsak ismerősek a több mint félszáz esztendővel korábbi, Popély Gyula által feltárt problémák: gondoljunk a Mečiar-éra idején a magyar gimnáziumi igazgatók nagybetűs hatalom általi leváltására (ennek a szerző is szenvedő alanya volt), a Magyarországon szerzett diplomák honosításra, mely enyhén szólva nehézkesen folyt-folyik — pozitívumként könyvelhető el viszont az önálló magyar egyetem létrejöttének ténye.

A könyv második, A fiatal magyar értelmiség útkeresése című részében a szerző bemutatja a hosszabb-rövidebb ideig létező csehszlovákiai magyar diákszervezeteket, azok sajtóorgánumait, vezéregyéniségeit, beszámol a jelentősebb rendezvényeikről, kongresszusaikról. Popély Gyula értékeli is a baloldali, keresztény, nemzeti értékeket valló vagy más irányultságú diákszervezetek (tkp. a Sarló, a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre, a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetsége, a Magyar Munkaközösség, a Prohászka Körök) tevékenységét, a honi magyarság számára hasznos vagy éppen haszontalan hozadékát — meglátásom szerint nem mindig kellő higgadtsággal, esetenként kilépve a tárgyilagosan ítélkező történész szerepköréből.

Popély Gyula az 1918 és 1945 közötti időszak (cseh)szlovákiai és magyarországi történéseinek jó ismerője, szakértője, ez irányú kutatásait több tanulmányban, önálló kötetekben tette közzé. A fentiekben tárgyalt könyve (mint az a jegyzetapparátusból és a felhasznált szakirodalom jegyzékéből is kitűnik) a korabeli regionális sajtóban, a diákszervezetek sajtóorgánumaiban, a megszüntetett iskolák kiadványaiban, valamint magyarországi és szlovákiai levéltárakban végzett kutatások felhasználásával született. Nyilatkozataikkal, hozzászólásaikkal szerepelnek a könyvben a korszak meghatározó csehszlovákiai és magyarországi politikusai, közéleti személyiségei, publicistái. A feltüntetett háromnyelvű (magyar, cseh, szlovák) források közül nem egy kiindulópontul szolgálhat a téma iránt komolyabban érdeklődők számára. A losonci Református Teológiai Szeminárium létrehozását, majd működését tárgyaló fejezetek kitűnő segéd-, sőt „alapanyagok” a szlovenszkói és kárpátaljai reformátusság korabeli viszonyainak megismeréséhez.

B. Mánya Ágnes