Gašparovič nem nevezi ki Čentéšt

Pozsony |

<p>Mégsem lesz főügyész Jozef Čentéš. Ivan Gašparovič államfő tegnap döntött: nem nevezi ki. Čentéš az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni az államfő indoklását, ugyanis meggyőződése, önkényes érvek alapján döntött.</p>

Gašparovič döntését írásban csak Pavol Paška házelnöknek küldte el, Čentéšnek nem. A teljes indoklást délután három órakor töltötték fel az államfő honlapjára, Gašparovič nem tartotta fontosnak, hogy ez ügyben sajtótájékoztatót hívjon össze.

A közzétett kilencoldalas indoklás utolsó oldalán derül csak ki, miért nem nevezi ki Čentéšt. Összesítve elmondható, hogy az államfő szerint a parlament által megválasztott főügyész morálisan mondott csődöt, például azzal, hogy egyáltalán hajlandó volt részt venni a választáson, mellyel kapcsolatban túl sok kérdőjel merült fel. Nyolc oldalon a háromfordulós parlamenti választás részleteit elemzi; politikusok sajtóban megjelent kijelentéseit idézi, azt magyarázva, szerinte miért kérdőjelezhető meg a parlamenti főügyészválasztást.

Adminisztratív kérdőjelek

Gašparovič Čentéš adminisztratív képességeit is megkérdőjelezte, amiért beismerte, hogy véletlenül megsemmisítette Igor Matovič képviselő vallomását. Matovičot a főügyészválasztás kapcsán hallgatta ki a főügyészségen Čentéš, a képviselőnek ugyanis olyan információi voltak, hogy néhány honatyát lefizettek a választás során – vallomásának nyomtatott és elektronikus változata viszont később eltűnt. Čentéš először azt állította, hogy a főügyészség adminisztratív alkalmazottjai törölték, aztán beismerte, hogy saját maga törölte, véletlenül.

„Mindez minimum adminisztratív képességeit kérdőjelezi meg. Ha valóban véletlenül törölte a vallomást, s ezt nem tartotta olyan nagy mulasztásnak, akkor nem lett volna oka hazudni, s másra hárítani a felelősséget. S ha ki akart bújni a felelősség alól, akkor vagy nem véletlenül semmisítette meg a vallomást, vagy tudatosította, hogy ez elfogadhatatlan mulasztás, vagy olyan ember, aki kicsinyes dolgok miatt is képes hazudni” – olvasható az indoklásban.

Čentéš a vallomás törlése miatt fegyelmi büntetést kapott. Matovič egyébként később megismételte vallomását és kijelentette: ugyanazt mondta el, amit korábban.

Blogok, SMS, RSS

Gašparovič szerint példátlan, hogy egy főügyészjelölt megkérdőjelezze az államfő eljárását, s az alkotmánybírósághoz forduljon azért, amiért mindeddig nem született döntés az ügyben. Kijelentéseivel szerinte lejáratta az államfőt, magára ruházta az alkotmánybíróság kompetenciáit, amikor saját szubjektív véleményét megkérdőjelezhetetlen tényként kezelte, például amikor arról nyilatkozott, hogy köteles-e őt az államfő kinevezni, és ha igen, mikor.

Gašparovič indoklásában egyebek mellett magánszemélyek blogbejegyzéseire, műsorvezetők kijelentéseire, SMS-üzenetejre, videofelvételekre, politikusok kijelentésére, a sajtó általános kijelentéseire, de egy RSS napilapra is hivatkozik. Ilyen napilap viszont nem létezik, az RSS egy internetes tartalomfigyelő és kereső rendszer. Ez nagyjából olyan, mintha azt írta volna indoklásában, hogy „a Google szerkesztője szerint…”

Gašparovič az indoklásban azt írja, hogy az RSS újságírója a következőt írta 2011. augusztus 5-én: „Jozef Čentéš már néhány hónapja hihetetlen nyomás alatt dolgozik olyan közegben, ahol még az utolsó portásnak sem lehet hinni. Ráadásul közismert róla, hogy nem igazán praktikus ember…” Ezt az idézetet Marek Vagovič újságíró cikkében lehet megtalálni a .týždeň napilap internetes oldalán.

Čentéš panaszt nyújt be

Čentéš még tegnap közzétette: néhány napon belül panaszt nyújt be az Alkotmánybíróságon az indoklással szemben. „Kinevezésem elutasításának indoklása véleményem szerint nem tesz eleget az Alkotmánybíróság október végi határozatában megfogalmazott kritériumoknak” – mondta Čentéš, akit még 2011 júniusában választott meg a parlament főügyésznek.

A Smer már januárban döntene

Jana Laššáková, a Smer frakcióvezetője a döntés kihirdetése után jelezte, a párt a lehető leggyorsabban új főügyészt akar választani, s nem kizárt, már a parlament január 29-én kezdődő ülésén előrukkolnak saját jelöltjükkel.

„Jó lenne, ha az új jelöltet az ellenzék is támogatná, ezért a többi politikai párt képviselőivel is tárgyalni fogunk” – mondta. Az Alkotmánybíróság egyébként továbbra sem döntött Čentéš korábbi beadványáról, amelyben alkotmányos jogainak megsértését nehezményezi, mert az államfő több mint egy évvel megválasztása után sem döntött ügyében. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?