GALÉRIA: Čaputová a lengyel államfővel találkozott, biztosította támogatásáról

Zuzana Čaputová Andrzej Duda
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő a támogatásáról biztosította Lengyelországot a Fehéroroszországgal közös államhatáron kialakult helyzettel összefüggésben. Hozzátette: ez esetben jogos felvetni a szankciók lehetőségét is. Ezt kedden jelentette ki, miután az elnöki palotában fogadta Andrzej Duda lengyel államfőt.

„A Szlovák Köztársaság álláspontja ebben a témában egyértelmű, újfent támogatásunkról biztosítottuk Lengyelországot. Természetesen azt is látjuk, hogy foglalkozni kell a romló humanitárius helyzettel a határon” – közölte Čaputová.

Duda hibrid támadásról beszélt. Szerinte a fehérorosz hatóságok menekültek ezreit szállítják a zöld határhoz. „Megvannak az eszközeink és az erőnk is a határ megvédéséhez, szükségünk van ugyanakkor a politikai támogatásra” – hangsúlyozta a lengyel államfő, hozzátéve: számolnak a szomszéd államok, az Európai Unió és a NATO támogatásával is. Pillanatnyilag képesek segítséget nyújtani Litvániának és Lettországnak is, de tartanak a provokációktól Fehéroroszország részéről. Az elnök kijelentette, hogy Lengyelország kész humanitárius segítséget nyújtani mindenkinek, aki kéri.

Galéria

A két államfő a klímavédelmet közös érdeknek nevezte. Az eltérő kiindulópontok ellenére, különösen ami az ún. energiamixet illeti, Čaputová úgy véli, hogy nem szabad engedni a célkitűzésekből. „Üdvözölnénk, ha Lengyelország csatlakozna a 2050 utáni karbonsemlegesség célkitűzéséhez” – fűzte hozzá. Duda a gazdaságok átalakításával összefüggésben a korrekciós intézkedésekről szóló eszmecsere fontosságát hangsúlyozta, a munkahelyek megőrzése és a lakosság életszínvonalának fenntartása érdekében.

A szlovák államfő méltányolta a két ország baráti kapcsolatát, és megköszönte, hogy Lengyelország a pandémia második hulláma idején is segítette déli szomszédját. Hangsúlyozta: Lengyelország Szlovákia harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere és befektetője. Duda bízik az együttműködés további elmélyítésében.

Az elnöki találkozón szóba került a jogállamiság kérdése is. „Figyelemmel kísérjük ezt a témát, és bízunk benne, hogy a fejleményeknek nem lesz negatív hatásuk az európai jog szempontjából” – fogalmazott Čaputová. A lengyel elnök arra számít, hogy a helyzet javulni fog, és az Európai Unió objektíven szemléli majd a lengyelországi eseményeket.

A lengyel államfő kedden Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel és Boris Kollárral (Sme rodina), az SZK Nemzeti Tanácsa elnökével is találkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?