Gál: Színvonalas jelöltek is indulnak az alkotmánybíró-választáson

alkotmánybíróság
Pozsony |

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter elégedett az új választásra jelentkező alkotmánybíró-jelöltek számával. „Lehet, hogy kevesebben jelentkeztek, de a 30 jelöltből meg lehet választani egy nagyon jó alkotmánybíróságot” – jelentette ki szerdán (3. 6.). Legutóbb negyvenen pályáztak az alkotmánybírói helyekre.

 

A miniszter szerint a jelöltlistán szerepel több mint 18 magasan képzett szakember neve. Hozzátette: a választás előtt tető alá kell hozni egy egyezséget. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a szavazás titkos lesz-e. „Elmondtuk, hogy milyen feltételek teljesülése esetén megyünk bele a titkos vagy a nyilvános szavazásba” – emlékeztetett Gál.

A tárcavezető hozzátette: egyelőre nem tapasztalja azt, hogy megbénult volna az Alkotmánybíróság. „Még csak rövid idő telt el azóta, hogy az Alkotmánybíróságon csak négy alkotmánybíró maradt, de előfordulhatnak olyan esetek, amikor sürgősen szükségünk lesz az Alkotmánybíróság döntésére, és ez nem fog megtörténni” – mondta.

 

Kapcsolódó cikkünk

Gál nem zárta ki, hogy az AB hiányos összetétele veszélyt jelenthet az elnökválasztásra nézve. „Előfordulhat, de egyelőre ne hívjuk elő ezt a szituációt” – tette hozzá.

Az újabb alkotmánybíró-választáson harminc alkotmánybíró-jelölt fog indulni. A jelöltek közül többen az előző, eredménytelen választáson is indultak.

A következő jelöltekről van szó: Pavol Boroň, Martin Javorček, Michal Matulník, Vlastimil Pavlikovský, Edita Pfundtner, Peter Straka, Anton Dulak, Eva Kováčechová, Katarína Čechová, Eva Fulcová, Rastislav Kaššák, Peter Melicher, Stanislav Irsák, Michal Ďuriš, Ivan Fiačan, Štefan Kseňák, Pavol Malich, Radoslav Procházka, Miloš Maďar, Ľuboš Szigeti, Marek Tomašovič, Michal Truban, Libor Duľa, Radovan Hrádek, Daniela Švecová, Ladislav Duditš, Peter Molnár, Robert Šorl, Martin Vernarský és Zuzana Pitoňáková.

Az alkotmánybíró-jelöltek választására a március 26-án kezdődő parlamenti ülésen kerül sor. A választás előtt az alkotmányjogi bizottság is meghallgatja a jelölteket, ez március 21. és 23. között esedékes.

A képviselőknek 18 jelöltet kell választaniuk, akik közül az államfő nevezi ki a kilenc új alkotmánybírót. Ez utóbbiak azok helyét fogják elfoglalni, akiknek február 16-án járt le a megbízatásuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?