Folytatódik az SDKÚ aláírásgyűjtése Čentéšért

Pozsony |

<p>Folytatja az aláírásgyűjtést az SDKÚ-DS annak érdekében, hogy Ivan Gašparovič államfő kinevezze a tavaly a parlamentben főügyésszé választott Jozef Čentéšt.</p>

 

Erről Magdaléna Vášáryová képviselő, az ellenzéki párt petíciós bizottságának elnöke tájékoztatott hétfőn. A követelést eddig 25 ezren támogatták. Ahhoz, hogy a parlament köteles legyen foglalkozni a kérdéssel, legalább százezer aláírás szükséges.

Vášáryová szerint nem politikai csatározásról, nem az ellenzék és a kormánypárt közti ellentétről van szó, hanem elvi kérdésről: jogállam-e még Szlovákia. Hangsúlyozta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ügyről parlamenti vita folyjon, mert képviselőkként egyedül erre van lehetőségük.

Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke emlékeztetett, hogy több mint egy év telt el Čentéš megválasztása óta. Megjegyezte, ha az államfői hivatal a jelenlegi hatásköreivel sem tud élni, nincs szüksége illetékessége bővítésére.

Frešo szerint egyre több az olyan intézmény, amelynek nincs rendesen kinevezett vezetője, mint például a számvevőszéknek (NKÚ).

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?