Fico: túl drága az állam

Pozsony |

<p>Négy év alatt összesen 700 millió eurót akar megtakarítani a kormány az államigazgatás ésszerűsítésén.</p>

 

Az ESO (ász) rövidítésű projekt két részből tevődne össze. Egyrészt egységesítené az ügyintézést, a járási székhelyeken mindent egy helyen lehet majd intézni (az ún. KAMO-pontokon) 2014-től. Emellett egységesíteni akarja a kormányzat az állami hivatalok menedzselését.

Jelenleg 613 különböző helyi államigazgatási szerv működik, ez 613 hivatalvezetőt jelent. A jövőben 79 maradna – minden járásban egy. A leépítéssel a belügy számításai szerint jelentős összegeket lehetne megspórolni. Robert Kaliňák tárcavezető szerint nem elsősorban a hivatalnokok számának csökkentése jelentene megtakarítást, hanem a rezsiköltségeken való spórolás. Míg a magáncégek esetében 7–15% közöttiek a rezsiköltségek, addig az államigazgatásban ez az arány 30–40% közötti – mutatott rá.

2016-tól éves szinten – a mostani kiadásokhoz hasonlítva – 300 millió eurót kívánnak ezen spórolni. Ehhez 8 nagy kerületi központot hoznak létre, ezek fogják biztosítani a járási hivatalok számára a működési hátteret. Most majdnem minden hivatalnak saját bérelszámolója, autóparkja van, a jövőben ezt a kerületi háttérközpontok biztosítanák. Az állam drága és nem működik hatékonyan – mondta Robert Fico, aki szerint a reform óriási ellenállásba ütközik a hivatalok részéről, emellett összetűzésre számít az egyes minisztériumok között is. A miniszterelnök példaként hozta fel néhány kerületi hivatalvezető értetlenkedését hivataluk év végi megszüntetése miatt, holott áprilisi kinevezésük előtt külön figyelmeztették őket, hogy csak év végéig maradnak a helyükön.

Fico úgy véli, a reformmal kapcsolatos törvények elfogadásához a Smer-frakció egyes tagjait is győzködni kell majd.

 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?