Fico tudja, ki szervezte a Hedvig elleni támadást?

Nyitra |

<p>Bizonyítási eljárás keretében több tanú beidézését kéri a főügyészségtől Malina Hedvig ügyvédje a vizsgálat lezárása előtt. A pénteken postázott javaslatban fel is sorolja, kinek a meghallgatását tartja fontosnak és miért. Elsősorban kéri a Hedvig megtámadása ügyében folytatott vizsgálatot vezető nyomozó, Peter Horák ismételt meghallgatását.</p>

A nyomozóval azt szeretné tisztázni, miért különbözik a Hedvig 2006. szeptember 9-i kihallgatásán készült videofelvétel átirata és az ott felvett jegyzőkönyv szövege (erről szombaton írtunk). Az ügyvéd figyelmeztet arra is, hogy a főügyészség a mai napig nem készíttette el a videofelvétel átiratát, és olyan kijelentések miatt folytat eljárást Malina Hedvig ellen, amelyeket állítólag az ominózus kihallgatáson mondott, holott a felvételről kiderül, hogy a nyomozó nem az ő szavait vette jegyzőkönyvbe. Az ügyvéd javasolja a miniszterelnök beidézését is, mert Robert Fico 2007 augusztusában azt nyilatkozta, hogy az ügy célja a kormány megdöntése volt. „Ebből az következik, hogy Robert Fico tudja, ki szervezte a védencem elleni támadást, és pontos információkkal rendelkezik a rendőrségi vizsgálat törvényességéről is. Ha így van, törvénytisztelő polgárként vallomást kell tennie arról, kitől szerezte az információkat, és mit tud még az eset hátteréről”– véli Kvasnica. (vm)
További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?