Fico szerint figyeli a katonai hírszerzés, Naď határozottan tagadja a vádakat

Robert Fico
Pozsony |

A Smer vezetője azt állítja, hogy figyeli a katonai hírszerzés, ám Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter mindezt határozottan tagadja.

Kikérem magamnak azokat a spekulációkat, hogy felelősségre kell vonni engem azért a véleményemért, hogy értelmetlenség Sz-300-asokat küldeni Ukrajnának, és azt is, hogy két hétig ügynökök voltak a sarkamban

– mondta Fico.

Véleménye szerint most a katonai hírszerzés végzi a legmocskosabb munkát, mert a Szlovák Információs Szolgálatban már senki sem bízik. Azt állítja, fasiszta módszereket alkalmaznak a szlovák demokratikus ellenzékkel szemben.

A védelmi miniszter felszólította a képviselőt, hogy ne becsmérelje a katonai hírszerzést.

„Felszólítom Robert Fico gyanúsítottat, hogy kínos politikai védekezéséhez ne gyártson koholmányokat egy olyan intézmény ellen, amely bizonyíthatóan mindent megtesz Szlovákia és polgárai védelmében. Hogy a gyanúsított Robert Fico minisztersége idején mit tett a hírszerzés, az már az ő lelkiismeretét terheli, és az ő felelőssége. Ismét bebizonyosodik az a jól ismert tény, hogy Fico saját tettei alapján ítél meg másokat" – zárta Naď.

A védelmi miniszter rámutatott, hogy ha Ficóval kapcsolatban jogellenes tevékenység gyanúja merül fel, akkor jogászként tudnia kellene, mi ilyenkor a törvényes eljárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?