Fico szerint azért szidalmazzák az újságírókat, mert rosszul végzik a munkájukat

robert fico k

Véleményt formált a Smer elnöke a közmédia szerkesztőjének megfenyegetése kapcsán.

Marta Jančkárová, az RTVS szerkesztője azután kapott fenyegető e-maileket és telefonhívásokat, hogy Zuzana Čaputová államfő szerepelt a legutóbbi, Szombati párbeszéd című műsorában, majd a február 25-én sugárzott műsor után is, amelyben a meghívott vendég, Marián Kéry (Smer) helyett párttársa, Ľuboš Blaha akart szerepelni, de az RTVS ezt elutasította és vitapartner nélkül ment le a műsor.

Robert Fico ezzel kapcsolatban a HN portálnak adott interjújában hangsúlyozta, visszautasítja az agresszió és fenyegetés minden formáját.

Saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy ez milyen. Számomra a téma le van zárva. A kérdést máshogy kellene feltenni: kérdezzék meg, miért haragszanak az újságírókra az emberek?

– mondta.

Fico szerint nem azért szidalmazzák a publicistákat és szerkesztőket Szlovákiában, mert csak a munkájukat végzik, hanem azért, mert ezt rosszul csinálják.

A Markíza online szavazatbundázását hoznám fel példaként. Az emberek láthatták élőben a csalást, és dühösek lettek. Visszautasítok minden fenyegetést, de számolni kell azzal, hogy amikor a szólásszabadság sérül, akkor arra az emberek idegesen fognak reagálni

– tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?