Fico szeretné, ha november 17-ig szavazna a parlament a kormányprogramról

Robert Fico

Robert Fico, a Smer elnöke szeretné, ha legkésőbb november 17-ig szavazna a parlament a kormány programnyilatkozatáról. Abban az esetben tartja reálisnak ezt a dátumot, ha a jövő héten sor kerül a kormány kinevezésére.  „A kormányprogram alappillérei már az egyetértési memorandumban is világosan szerepelnek, amelyet a múlt héten írtunk alá” – tette hozzá.

Szavai szerint a kormány olyan tempóban akarja konszolidálni az államháztartást, hogy az ne sodorja veszélybe az eddigi szociális vívmányokat, és egyúttal lehetővé tegye a gazdasági növekedést segítő nagy beruházásokat. A cél, hogy 2027-ig emelkedjen az életszínvonal és a reálbérek.

Leszögezte: nem változik az ország külpolitikai irányultsága. „Az a Szlovák Köztársaság európai uniós és NATO-tagságán alapszik, de a nemzetállami érdekek nagyon határozott megvédése mellett” – jelentette ki. Hozzátette, a külügyminisztérium már nem idegen hatalmak szóvivője, hanem a szlovák érdekek képviselője lesz. „Szlovák külpolitikát fogunk csinálni, az egészséges hazafiasság erősítésével, a szuverenitásunk erősítésével” – fűzte hozzá. Azt akarja, hogy Szlovákia megbízható partner legyen, ugyanakkor legyen bátorsága is elutasítani azokat a javaslatokat, amelyek ártanak az érdekeinek.

A büntetőjoggal összefüggő, valamint az emberi jogok védelmével kapcsolatos mechanizmusok módosításáról is beszélt. „Felesleges az olyan emberi jogokkal kapcsolatos eljárási rendszer, amelyben három év telik el a jogrendszer súlyos hibájára rámutató beadvány benyújtásától számítva addig, amíg az illetékes hatóság döntést hoz, hogy valami összhangban van-e vagy sem az alkotmánnyal. Meg kell vizsgálnunk az egész büntetőjogi rendszert, figyelembe véve a szankcionálás hatékonyságát és a manipulációs lehetőségeket, amelyek az elmúlt időszakban történtek” – jelentette ki Fico.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?