Fico nem zárja ki a népszavazás lehetőségét

Pozsony |

<p>Robert Fico, a Smer elnöke szerint elképzelhető, hogy a Munkatörvénykönyv módosítása népszavazáshoz vezethet.</p>

“Nem zárhatjuk ki ennek lehetőségét. Nem arra gondolok, hogy a Smer kezdeményezne népszavazást, hanem hogy a dolgozók elvesztik a türelmüket. Az ugyanis, amit a kormány javasol, a munkavállalói jogok felszámolása” - véli Fico.

Fico szerint a Munkatörvénykönyv elfogadása körül komoly politikai harc várható. “Ez számunkra annyira fontos dolog, mint a kereszténydemokratáknak az abortusz kérdése. Elvhűen állunk ki a Munkatörvénykönyv jelenlegi formája mellett, és elvetjük azokat a változtatásokat, melyeket a jobboldali kormány akar eszközölni” - fejtette ki a pártelnök.

Fico cáfolta, hogy pártja tüntetéseket szervezne. “Nem vagyunk olyan párt, amely támogatná a gazdaság számára hátrányos lépéseket, mint például a munkabeszüntetéseket. Ugyanakkor a szakszervezetek ilyen irányú törekvéseit támogatni fogjuk. Azt fogjuk tanácsolni a tagjainknak, hogy vegyenek részt ezeken a megmozdulásokon. De nem akarunk a Fidesz útjára lépni” - mondta.

Fico 2011-ben azt várja, hogy a politikai élet “vegetálni” fog. “Nyugalom lesz, inkább a napi politikai élet turbulenciái várhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?