Fico kitért a kínos kérdések elől

Robert Fico

Robert Fico a rá jellemző arroganciával és magabiztossággal vett részt az alkotmányjogi bizottság meghallgatásán, melyen a bemutatkozás helyett arról beszélt, más országokban bevett gyakorlat, hogy magas politikai funkciót betöltő személyek alkotmánybíróvá válnak.

„Önmagunknak hazudunk, ha olyan képet igyekszünk kialakítani, mely szerint az Alkotmánybíróságnak nincs köze a politikához”

– közölte Fico, aki azt állította, mindent elkövet azért, hogy az államfő elegendő bírójelölt közül nevezhesse ki az új alkotmánybírókat. Ugyanakkor leszögezte, hogy az Alkotmánybíróság (AB) feltöltése politikai döntés. Boris Kollár (Sme rodina) kérdésre, hogy hogyan kívánja pártatlanul betölteni a bírói posztot, miközben 30 éve aktív politikus, Fico azt felelte, nem lehet szó összeférhetetlenségről, hiszen az Ab politikai döntések mentén formálódik. „A pártok saját politikai játékaikat játsszák” – közölte a Smer elnöke.

Számos kérdésre viszont nem adott egyenes választ, vagy egyáltalán nem felelt.

Ilyen volt Miroslav Beblavý (Spolu) kérdése is, aki azt szerette volna tudni, hogy Robert Fico megválasztása politikai egyezség tárgya-e? Nem adott egyenes választ arra a kérdésre sem, hogy valóban egyeztetett-e Andrej Kiska államfővel a kinevezéséről. Nem adott választ Lucia Žitňanská (független) kérdésére sem, aki azt szerette volna hallani Ficótól, mit kíván tenni azért, hogy ne legyen megosztó személyiség, és hogy személye ne csökkentse az Alkotmánybíróságba vetett bizalmat.

„Tudomásul veszem, hogy ön nem fog rám szavazni”

– felelte Žitňanská kérdésére. Ondrej Dostál (OĽaNO) arra figyelmeztette Ficót, hogy a jelölteknek 15 éves aktív jogi gyakorlattal kell rendelkeznie, neki pedig több mint egyéves gyakorlat hiányzik ezen kritérium teljesítéséhez. Fico szerint Dostál ezzel csak egy kínos kísérletet tett arra, hogy kétségbe vonja szakmai rátermettségét. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?