Fico: Kiska fizessen vissza egymilliót az államnak

Pozsony |

<p>Robert Fico kedden levélben szólította fel Andrej Kiska államfőt, hogy fizessen vissza az államnak 990 ezer eurót, amiért többször is az egyik kormánygéppel repült haza Poprádra. A levél tartalmazza az útiköltségről szóló számlát is. A kormányfő ezt kedden jelentette be a Robert Kaliňák belügyminiszter leváltására összehívott rendkívüli ülésen.&nbsp;</p>

A miniszterelnök szerint Kiska Kaliňák megszállottja.  "Pedig a parlament szólította fel a belügyminisztert, hogy tegye közzé a kormánygép útjairól szóló jelentést" - emlékeztetett Fico, aki még november közepén szólította fel az államfőt, hogy térítse az utazások összegét. Fico állítja: az államfő magán jellegű utazásokra használta a kormánygépet. "Ha azt akarjuk, hogy rend legyen az országban, mindenki fizesse ki, amit magán célokra költött" - tette hozzá.  Andrej Kiska reakciójában visszautasította, hogy részt vegyen Fico szánalmas játékában, melynek egyedüli célja, hogy elterelje a figyelmet Kaliňák újabb leváltási kísérletéről, akit állítása szerint már a párttársai is "ki nem állhatnak". (TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?