Fico: Februárban Szlovákiába látogat Mark Rutte,a NATO főtitkára

fico kp

Februárban Szlovákiába látogat Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) főtitkára – tájékoztatott pénteken Robert Fico (Smer) kormányfő a Szlovákiába akkreditált nagykövetek jenlétében elmondott beszédében. A kormányfő azt mondta, reméli, hogy a személyes találkozó alkalmával lehetősége lesz néhány kérdésben kifejteni eltérő álláspontját.

„Februárban Szlovákiába látogat Mark Rutte NATO-főtitkár. Tudják, hogy néhány kijelentésével kapcsolatban fenntartásaim vannak, és úgy vélem, a személyes találkozó lehetővé teszi számomra, hogy tisztázzam vele ezeket” – mondta a kormányfő.

Fico megjegyezte, Szlovákia nem vállal részt az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítás költségeinek kifizetéséből. „Az Európai Unió soha nem hozott ilyen döntést” – jegyezte meg, és újra elmondta azt is, hogy kész tárgyalni a NATO-n belüli védelmi kiadások növeléséről, de csak akkor, ha annak jelentős részét kettős célokra, azaz olyan projektekre fordítják, amelyek a polgári lakosságot is szolgálják.

Rutte a múlt héten kijelentette, hogy a tagállamoknak a GDP két százalékánál nagyobb összeget kellene védelmi célokra fordítaniuk. Szerinte „válságüzemmódban” működik a NATO, és ami az ipari termelést illeti, a szövetség tagállamai „nagyon rosszul állnak”. Rutte egyúttal sürgette az Egyesült Államokat, hogy továbbra is lássa el fegyverekkel Ukrajnát az orosz invázió elleni küzdelemhez. „Ha a Trump-kormányzat védelmi ipara hajlandó továbbra is ellátni Ukrajnát, meggyőződésem, hogy az európaiak kifizetik a számlát. Erre készen kell állnunk” – közölte a NATO-főtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?