Fico: elfogadhatatlan, hogy egyenruhás magyar nácik masírozzanak Szlovákiában (videó)

Pozsony |

<p>Elfogadhatatlan, hogy bármely szervezet tagjai, például magyar nácik katonai egyenruhában masírozzanak a Szlovákia területén - nyilatkozott ebben az értelemben szombati pozsonyi rendkívüli sajtóértekezletén Robert Fico kormányfő azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség szombaton dél körül a magyarországi Nemzeti Őrsereg 28 egyenruhás tagját állította elő Királyhelmecen.</p>

Azok az első és második világháború, valamint a holokauszt áldozatainak allított helyi emlékműnél tartottak volna megemlékezést az első bécsi döntés 70. évfordulóján. Ezzel a döntéssel került Magyarországhoz a korabeli Szlovákia magyarok lakta régiójának nagy része.

Ján Kubiš, a külügyi tárca vezetője jelezte, az ügyről telefon beszélt magyar kollégájával, Göncz Kingával. Figyelemztette őt a királyhelmeci esetre, és magyarázatot kért azzal kapcsolatban. Robert Kaliňák belügyminiszter hangsúlyozta, hogy ugyan előre bejelentett akcióról volt szó, de a bejelentés nem az előírásoknak megfelelően történt meg, vagyis a helyi városi hivatalt nem értesítették.
Stanislav Jankovič, a szlovák rendőrfőkapitány helyettese a TA3 pozsonyi hírtelevíziónak elmondta: a megemelékezésre 41 magyarországi személy érkezett 15 gépjárművel, és közülük 28 egyenruhát viselt. Utóbbiak kihallgatása nyomozók, ügyész jelenlétében folyamatban van. A szlovák rendőrök azért indítottak eljárást ellenük, mert a Szálasi-rendszer egyenruháját idéző uniformist viseltek, rajtuk tiltott önkényuralmi jelképekkel. Szlovákiában ez akár bűncselekménynek - szélsőséges mozgalmak népszerűsítésének - is számíthat. Az egyelőre a főkapitány-helyettes tájékoztatása szerint nem dőlt el, hogy bűncselekmény vagy kihágás miatt vonják-e felelőssgre a Nemzeti Őrsereg tagjait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?