Fico: Az Alkotmánybíróság döntése nem zavar minket, nincs hatással a népszavazásra

robert fico k
Pozsony |

Robert Fico, a Smer elnöke kijelentette, tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság szerdai döntését, mely szerint a kormány azonnali lemondására vonatkozó kérdés alkotmánysértő. Fico szavai szerint az a lényeg, hogy lesz népszavazás – erről kassai sajtótájékoztatóján beszélt.

Sikert értünk el. A Smer népszavazást kezdeményezett, és lesz népszavazás, méghozzá az Alkotmány olyan értelmű módosításáról, amely lehetővé teszi az előrehozott választást. A mai döntés nem zavar minket, nincs hatással a népszavazás megrendezésére

– mondta Fico, hozzátéve, hogy abban a kérdésben lesz népszavazás, amelyet a legfontosabbnak tartanak.

Ez pedig a parlament megbízatási idejének lerövidítése, parlamenti határozattal vagy előrehozott választás kiírásával. Fico szerint a kormány azonnali lemondására vonatkozó kérdés csak azt a célt szolgálta volna, hogy minél többen vegyenek részt a népszavazáson.

Fico hozzátette, most már az embereken múlik, akarnak-e előrehozott választást. Ha igen, akkor arra fogják kérni őket, hogy vegyenek részt a referendumon.

Zuzana Čaputová államfő azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert kételyek merültek fel a népszavazásra szánt első kérdés alkotmányosságát illetően. Az Alkotmánybíróság döntésén múlt, hogy az államfő egy- vagy kétkérdéses népszavazást hirdet-e ki.

A Smer szerint a kormány csődöt mondott, az ország alkotmányos válságban van, és az egyetlen megoldás az előrehozott választás. A parlamenti és a parlamenten kívüli pártok is népszavazás útján akarják ezt elérni. A Smer képviselői augusztus végén 406 039 népszavazás kihirdetését támogató aláírást adtak át az elnöki palotában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?