Fico: "A válság egyre munkahelyeket vesz el tőlünk"

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő részvételével zajlott az 1918-as munkásmozgalmi hagyományairól ismert Liptószentmiklóson (Liptovský Mikuláš) tartott május elsejei ünnepségen.</p>

Május elseje elsősorban a munka ünnepe, vagyis azé, amire manapság Szlovákiában a legnagyobb szükségünk van - mondta a munkásmozgalmi hagyományairól ismert Liptószentmiklóson (Liptovský Mikuláš) tartott szombati ünnepségen Robert Fico kormányfő. Május elsejét önkéntes alapon ünnepli a lakosság, de Fico szerint senki sem feledkezhet meg arról, hogy államünnep.

A Smer-SD elnöke a körülbelül 300 résztvevő előtt tartott beszédében köszönetet mondott minden dolgozónak, és "mindazoknak is, akik szeretnének dolgozni, de nem tehetik, mert a világgazdasági válság egyre munkahelyeket vesz el tőlünk".  Hozzátette: "Nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik már ledolgozták a magukét, és az ő érdemüknek köszönhetően is néz ki úgy Szlovákia, ahogyan kinéz."

Fico megemlékezett az uniós csatlakozás 6. évfordulójáról is. Szlovákia szerinte az Európai Unió hiteles és stabil partnerének számít, az ország uniós tagsága "sikertörténet", hiszen bevezettük az eurót és a schengeni övezetbe kerültünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?