Fico a népszavazáson való részvételre szólította fel a közjogi méltóságokat

robert fico k

A három legfőbb közjogi méltóságnak részt kellene vennie a népszavazáson, hogy megmutassák, tisztelik ezt az intézményt és a nyilvánosságot – jelentette ki Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke. Azt állítja, a népszavazás az egyetlen lehetőség az előrehozott választás kihirdetésére, mert a parlamentben nincs meg az akarat az ehhez szükséges alkotmánymódosításhoz. Megjegyezte, hogy ha sikeres lesz a referendum, már júniusban választást lehet tartani, mivel 90 helyett 76 parlamenti képviselő szavazata is elegendő lesz ennek jóváhagyásához.

„A három legfőbb közjogi méltóság köteles tiszteletet tanúsítani a nyilvánosság és a népszavazás intézménye iránt” – jelentette ki Fico, szerinte a referendum a közvetlen demokrácia gyakorlásának legmagasabb formája. Felszólította az államfőt, továbbá Boris Kollár (Sme rodina) házelnököt és Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfőt, hogy „fejezzék be a nevetséges játszadozásaikat” és menjenek el szavazni.

A Smer elnöke szerint az államfő becsapta a választókat. Szerinte nemrég még azt állította, hogy ha január 31-ig nem fogadja el a parlament az alkotmánymódosítást és nem hirdeti ki a júniusi előrehozott választást, hivatalnokkormányt nevez ki. Szerdai nyilatkozata, hogy elfogadhatónak tartja a szeptemberi előrehozott választást is, Fico szerint azt jelenti, hogy eltűri „ezt a működésképtelen, szétesett kormányt”.

Fico arra is rámutatott, hogy a kormánykoalíció szerdán nem egyezett meg semmiben, továbbra sem tudni, mi szerepelne az alkotmánymódosításban. „Elképzelésük sincs arról, mikor lehetne a választás. Csak bemondat egy dátumot” – jegyezte meg. Szerinte az alkotmánymódosítás kapcsán a koalíció vagy olyan megoldást fog javasolni, ami elfogadhatatlan az ellenzék számára, vagy olyan helyzetet teremt, hogy ne legyenek meg a szükséges szavazatok. A Smer továbbra is ragaszkodni fog a júniusi választáshoz, és ahhoz, hogy az Alkotmányba bekerüljön, hogy ez népszavazás útján is elérhető.

Fico Richard Sulík SaS-elnököt is bírálta, aki kijelentette, azért lenne jobb a szeptemberi előrehozott választás, mert a bűnüldöző szervek addig lezárhatnák több ügy kivizsgálását. A Smer elnöke kijelentette, a koalíció nem tudott elbánni velük hivatalos úton, ezért kriminalizálni akarja őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?